Cikk
Vasárnapi örömhír Péter apostol alakja minden keresztény számára maradandó példakép. Elszomorodik a harmadszorra is feltett kérdésre. Tudja, hogy heves magatartásával sokszor okozott csalódást Mesterének. Utolsó válaszában mintegy benne cseng: Uram, a nagy és heves ígéreteimet is irántad érzett szeretetem mondatja.
Cikk
Fennállásának tíz évét ünnepelte az erdélyi Mária Rádió pénteken, április 8-án Nagyváradon. A  ma már több ezer otthonba az éter hullámain vagy az interneten eljutó erdélyi Mária Rádió 2006-ban alakult Nagyváradon, azóta további öt területi stúdióval gyarapodott, s a műsorszerkesztők, önkéntesek, hallgatók nagy családdá forrtak eggyé. 
Cikk
Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót, amelynek idén Csíkszentdomokos adott otthont. Április 2-án húsz kórus összesen közel hétszáz énekesének hangja töltötte be a csíkszentdomokosi templomot, ahonnan 1995-ben útjára indult a találkozó. 
Cikk
Ferenc pápa áprilisi egyetemes imaszándéka:   „Hogy a kisebb birtokokon gazdálkodók értékes munkájukért igazságos jövedelmezéshez jussanak.”
Cikk
Április 12-én kezdődik, és június 7-ig tart a csíksomlyói kegytemplomban a Szent Antal nagykilenced. 
Cikk
Vasárnapi örömhír Senki közülünk nem él sebhelyek nélkül. Aki élni bátorkodik, az sebeket kap. Aki emberekkel merészkedik kapcsolatra, annak sebekkel is kell számolnia. Nincsen rózsa tövis nélkül. Talán ezért is szeretjük ennyire ezt a virágot, mert valahol lelkünk mélyén sejtjük ezt a mély kapcsolatot a sebek és a szeretet között.
Cikk
Lezárult a 22. Egyetemi Pasztorációs Konferencia A Kárpát-medence katolikus egyetemi lelkészeit és munkatársaikat megszólító rendezvénynek idén a nagyváradi Posticum adott otthont március 31-április 2. között Pék Sándor nagyváradi egyetemi lelkész és csapata szervezésében.
Cikk
Március 29–április 1. között rendkívüli esemény helyszíne volt a csíksomlyói ferences kolostor: hét év után választókáptalant tartott a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány, amelynek keretében tartományfőnököt és rendi elöljáróságot, vagyis definitoriumot választottak az erdélyi ferencesek. 
Cikk
Jakubinyi György érsek húsvéti üzenete A Szentírás tanúsága szerint Krisztus követőit Antióchiában nevezték először keresztényeknek (Csel 11,26). A keresztény kifejezés a magyar nyelvben rokon hangzású a kereszt szóval, de nem abból származik. Latinul a christianus annyit jelent, mint Krisztus híve, követője. 
Cikk
A halál az emberiség egyik legnyugtalanítóbb kérdése. Az ember elborzad az elmúlás gondolatától, még inkább a látványától, és szíve legbelsejében vágyódik az örök életre. Ám az örök életet nem birtokolja, azt csak ajándékba kaphatja attól, aki örök, aki Úr mindenek felett. 
Cikk
Választókáptalanra készülnek a ferencesek Rendkívüli esemény helyszíne lesz a csíksomlyói ferences kolostor március 29.–áp­­rilis 2. között: hét év után választókáptalant szerveznek, amelynek keretében tartományfőnököt és rendi elöljáróságot, vagyis definitóriumot választanak az erdélyi ferencesek. Ennek kapcsán vall dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök.
Cikk
Nagycsütörtökön ünnepélyes krizmaszentelési szentmisét celebrál székesegyházában a megyéspüspök a papság részvételével. Gyulafehérváron a szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek volt, jelen volt Tamás József segédpüspök és több mint nyolcvan pap.
Cikk
A Márton Áron-emlékév keretében és a Magyarság Háza szervezésében tartottak nagyböjti hangversenyt március 19-én Budapesten. A koncert meghívottjai a vajdasági Musica Humana kamarakórus, illetve a kolozsvári Szent Cecília kórus voltak. 
Cikk
A Mustármag közösség 122. alkalommal adta elő Sepsiszentgyörgyön a Márton Áron püspök életéről szóló, Népemért vállalom című zeneművet a Székely Mikó Kollégium dísztermében.
Cikk
Idén ünnepli a Csíksomlyói Passió Csoport húsz éves jubileumi évfordulóját. A passiót először 1996 virágvasárnapján mutatták be a helybéli fiatalok. Március 20-án, virágvasárnap délelőtt fél 11-kor a csíksomlyói kegytemplom előtti tér ismét helyszíne lesz az 1700-as évekre visszamenő hagyománnyal rendelkező passiójátéknak.
Cikk
Lelkinap sekrestyéseknek Először tartottak sekrestyéseknek, templomgondozóknak lelkinapot és továbbképzőt a kézdi-orbai főesperesi kerületben március 9-én. A rendezvény főszervezője Opra István szentkatolnai plébános volt.  Három résztvevő osztja meg élményeit.
Cikk
Ferenc pápa márciusi imaszándékára videóüzenetével is felhívja a figyelmet „Hogy a nehézségek között élő családok részesüljenek a szükséges támogatásban, és hogy a gyermekek egészséges és nyugodt körülmények között növekedhessenek.”
Cikk
Megjelent a Passió harmadik és egyben befejező része a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában, digitális formában.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)