A szó egyháza és az egyház szava az internet korszakában

Az a küldetés, melyet Jézus adott apostolainak, s melyre a fenti cím is emlékeztet, ma is aktuális egyházában. Az egyház mindig elsődleges feladatának tekintette az örömhír terjesztését, koroktól, népi hagyományoktól függően számos eszközt használt. Ma már nem vita tárgya, hogy az örömhírt, az egyház tanítását az interneten is terjeszteni kell, hisz a társadalom egy szegmentje szinte csak ott érhető el, legszívesebben ott tölti mindennapjai egy hányadát. A hírek, az eseményekre való meghívások, az ezekről szóló beszámolók, a chat-telés, a válaszkeresés, a tanulás helye a háló, amely ma beborítja az egész Földet. Mindez folyamat, s ahogyan a Katolikus Akadémia április 14-ei előadója, Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia kisegítő lelkésze megfogalmazta: ennek a folyamatnak a lényege, hogy az egyház társadalmi szervezetből miként válik kommunióvá, teológiai valósággá. Kiemelte: az a kérdés, hogyan lesz a kommunikáció által teológiai valósággá a kommunió. 

A ma emberének nem elég végigmenni a digitális utakon, továbbra is szükségünk van arra, hogy szeressünk, szeressenek, ahogyan Ferenc pápa 2014-ben a kommunikáció világnapjára írt üzenetében fogalmazott: a kommunikáció, s az egyházi kommunikáció kiemelt feladata, hogy hidakat építsen, ezáltal társadalmunkat építse. Szó esett arról, hogy miként léphet ki az egyház a falak mögül, miként segítheti az egyház kommunikációja azt, hogy a ma Európájának valóságában az egyházhoz való tartozás ne váljon eggyé a sok ún. klubtevékenység közül. 

Gyakorlati példákon keresztül világította meg az előadó azt, amint Ernst Gombrich már 1972-ben megfogalmazott: vizuális kor a mai. Az egyházi kommunikáció egyik legnagyobb kihívása, hogy a nagy információdömpingben, amelyben ma részünk van, mit tegyünk ahhoz, hogy ez ne okozzon közömbösséget az emberekben.
A jelenlevők betekintést nyerhettek az internet alakulásának különböző korszakaiba, a mai szociális hálók világába s abba, hogy sokan ma már nem egyszerű médiaszereplők vagyunk, hanem médiatartalmakat előállítók is. Olyan világban élünk, ahol az információáradat „fénysebességgel” működik, sokszor a gyorsaság a minőség rovására megy. 
 
Kép és szöveg Fábián Róbert (Vasárnap)
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)