Elérhetőség

510010 – Alba Iulia, str. Episcop Márton Áron 2., jud. Alba

E-mail: leveltar@romkat.ro 

Nyitvatartás: hétfő–péntek, 8.00 –16.00

Gyulafehérvári Gyűjtőlevéltár (2003)

(1604–2005, 140 ifm)
 

Ez a levéltár jelenleg a gyulafehérvári, a hunyadi, a szeben-fogarasi és az erzsébetvárosi főesperesi kerületek iratanyagait foglalja magába, melyek az Érseki és a Főkáptalani Levéltár egyik raktárterében kaptak helyet.

A gyulafehérvári főesperesi kerület az erdélyi egyházmegye első főesperesi kerülete, melynek alapítása a püspökség alapítását (1009) követte. Az 1332–1337 között összeállított pápai tizedjegyzékben az említett tizenhárom főesperesség között elsőként szerepel. A fejedelemség idején, a püspökség szünetelésével (1556–1715) ez a főesperesség is megszűnt és csak a katolikus restauráció korszakában – ferences misszióknak köszönhetően – állították vissza. 1766-ban a következő plébániák alkották: Abrudbánya, Alvinc, Borbánd, Csertés–Hondol, Gyulafehérvár, Nagyág, Nagyenyed, Szerdahely, Szászsebes, Szászváros, Királybánya(toplica), Tövis, Verespatak, Vízakna és Zalatna. Az 1846-os sematizmusban 20 plébániával jegyezték fel: Abrudbánya, Alvinc, Aranyosbánya (Offenbánya), Boica, Borbánd, Csertés–Hondol, Drassó, Gyulafehérvár, Kőrösbánya, Magyarigen, Nagyág, Nagyenyed, Nagyhalmágy, Marosportus, Szászsebes, Topánfalva, Tövis, Tür, Verespatak és Zalatna. Az 1848–1849. évi szabadságharcot követően, Kovács Miklós püspök 1850-ben a gyulafehérvári főesperességet két külön kerületre választotta szét, a hegyaljai (Alba Campestris) és a bányavidéki (Alba Montanus) kerületekre. Száz év elteltével, 1950-ben a két főesperesi kerületet újra egyesítették a gyulafehérvári főesperesség név alatt.

A hunyadi főesperesség már a tatárjárás előtt létezett, de első írásos említése csak a pápai tizedjegyzék korából maradt fenn, amikor tíz plébániával említik. Beke Antal őrkanonok és káptalani levéltáros ezt a felsorolást még további négy plébániával bővítette. A 14. században Hunyad vármegyében a Maros és a Cserna folyók mentét, valamint a Sztrigy alsó folyását magyarok lakták. Buday János 28 plébániát sorol az 1241–1556 közötti hunyadi főesperességhez: Algyógy, Alkenyér, Arany, Bácsi, Bencenc, Brettye, Berény, Bózs, Déva, Felkenyér, Folt, Hátszeg, Vajdahunyad, Marosillye, Kásztó, Kéménd, Őraljaboldogfalva, Perkász, Pestes, Rápolt, Rákosd, Romosz, Solymos, Szarkafalva, Szászváros, Szentandrás, Szilvás és Tordos. A püspökség szünetelése alatt (1556–1715) ebben a térségben is nagy teret hódított a protestantizmus, a főesperesi kerület (vármegye) plébániáinak egy része evangélikus, másik része református lett. Ezt követően 1691-ben az első plébánia Hátszegen kelt életre, amit a ferences szerzetesek által kezdeményezett és irányított Vajdahunyad (1721), Déva (1723) és Szászváros (1731) követett. Ekkor még e négy plébánia a gyulafehérvári főesperességhez tartozott. Szükségessé vált plébániák alapítása a közigazgatási szempontból jelentősebb gócpontokon, például Marosillyén (1747) és Dobrán (1776). A 18. század végén, a bányaipar fejlődésével a kincstár is több plébániát létesített. A vasbányászat fellendülésének köszönhető Ósebeshely (1730), Gyalár (1783), Kudzsir (1788) és Királybánya (1789) plébániáinak alapítása. 1795-ben visszaállították a középkori hunyadi főesperességet Hátszeg székhellyel.

A hunyadi főesperesi kerület a 19. század második felében, a Zsil-völgyi kőszénbányászat fellendülésével és az 1871-ben megnyitott Piski–Petrozsény közötti vasútvonalnak köszönhetően újabb plébániákkal bővült. Sorban jöttek létre Petrozsény (1871), Piskitelep (1886), Lupény (1894), Vulkán (1906) és Lónyaitelep (1912) plébániái. Ezek a plébániák ipari telepeken létesültek, így a lelkipásztori feladat is másabb jelleget öltött. 

A 20. század második felében a hunyadi- és a gyulafehérvári főesperességnek egy főesperese volt, aki Gyulafehérváron székelt. 2008 februárjától a két kerület főesperességi központja a petrozsényi plébániára került, majd 2013 augusztusától napjainkig, az új főesperes kinevezésével, a gyulafehérvári főesperesi központ ismét Gyulafehérvár.

A gyűjtőlevéltár az érseki palota déli szárnyának földszinti helyiségeiben található, a püspöki és káptalani levéltárral egy helyen, két külön teremben. 2003 szeptembere és 2004 januárja között került ide a gyulafehérvári és a hunyadi kerületek egyházközségeinek levéltári anyaga. Ezek az egyházközségek a következők: Abrudbánya, Alvinc, Aranyosbánya (Offenbánya), Balázsfalva, Borbánd, Drassó, Gyulafehérvár, Magyarigen, Marosportus, Nagyenyed, Ósebeshely, Péterfalva, Szászsebes, Topánfalva, Torockószentgyörgy, Tövis, Tür, Verespatak, Zalatna, Aninósza, Csertés–Hondol, Brád, Boica, Csernakeresztúr, Hátszeg, Királybánya(toplica), Kőrösbánya, Kristyor–Gurabárza, Kudzsir, Lónyaitelep, Lupény, Nagyág, Nagyhalmágy, Petrilla, Petrozsény, Piskitelep, Pusztakalán, Szászváros, Sztrigyszentgyörgy, Vajdahunyad és Vulkán.

Továbbá itt találhatók Erzsébetváros, Hosszúaszó, Kiskapus, Medgyes és Mikeszásza egyházközségek, valamint Almakerék és Somogyom filiák levéltárai is az erzsébetvárosi főesperesi kerületből. Az 1762-es és az 1782-es sematizmusi adatok szerint Almakerék, Erzsébetváros, Hosszúaszó, Kiskapus és Medgyes a küküllői főesperesi kerület részét képezték. 1826-ban már megjelent az erzsébetvárosi névvel illetett kerület, ahová a felsorolt települések tartoztak Hosszúaszó kivételével, amely továbbra is a küküllői főesperesség része volt. Az 1913-ban kiadott egyházmegyei sematizmus szerint Hosszúaszó még a küküllői kerülethez tartozott. Az erzsébetvárosi főesperességnek a szeben-fogarasi főesperesi kerülettel való egyesítése a 20. század második felében történt, amelyet a vidék szórványosodása idézett elő.

A szeben-fogarasi főesperesség plébániai levéltárai 2022– 2024 között kerültek begyűjtésre. Ebben az időszakban szállították ide és rendezték Bólya, Nagysink, Nagyszeben-belváros, Orlát, Szentágota, Szerdahely és Vízakna szórványegyházközségek levéltárait, valamint a szeben-fogarasi főesperesség iratait.

1768-ban Kőhalom, Nagysink és Porumbák a fogarasi kerülethez tartoztak. A szebeni kerületet 1782-ben Kőhalom, Nagysink, Nagyszeben, Porumbák, Szerdahely és Vízakna plébániái képezték. 1826-ban a szebeni dékánság és a fogarasi főesperesség egyesült egyházigazgatási területként szerepelnek, az összevont területi státusz mindmáig fennáll.

Ezekben a kerületekben a szerzetesek által vezetett plébániák többségénél épségben vagy töredékben fennmaradt rendi irathagyatékok is őrződtek meg, melyek a plébániai ügyviteli iratokkal együtt, egységesen lettek begyűjtve és rendezve. A szerzetesi irategyüttesek leválasztása az egyházközségiektől 2020-ban történt meg. Ekkor átadásra kerültek a rendet érintő iratok, amelyek ma az Erdélyi Ferences Levéltárban találhatók Kolozsváron. Az átadást megelőzően minden egyes iratanyagról digitális másolat készült, így ez a forrásrész több helyszínen is kutatható. A következő plébániákat adminisztrálták ferencesek (stefaniták, bulgariták, kapisztránusok): Abrudbánya, Alvinc, Aranyosbánya, Boica, Csertés-Hondol, Fogaras, Hátszeg, Kőrösbánya, Kudzsir, Nagyág, Nagyhalmágy, Ósebeshely, Petrozsény, Medgyes, Topánfalva, Torockószentgyörgy, Szamosújvár, Szék, Szászsebes (jelenleg is), Szászváros (jelenleg is), Vajdahunyad (jelenleg is), Verespatak, Zalatna. Az említett helyek közül az alvinci (bulgariták), a szászsebesi és a szászvárosi plébániák archívumaiban maradt fenn nagyobb mennyiségű Ferenc-rendi levéltári anyag. A többi említett plébániánál az egykori szerzetesi adminisztrációt az okmányokon fennmaradt láttamozó nevek tanúsítják. A minoriták levéltára úgyszintén viszonylag épségben, terjedelmes mennyiségben és jó állapotban maradt fenn Nagyenyeden. A pálosok szűk évszázadnyi jelenléte Tövisen (1701–1786) nyomot hagyott a plébánia írásos emlékeiben is, mely az egyházközségi iratok említett időszakában észlelhető.

A gyűjtőlevéltár ismertetője 2009. év végén jelent meg.

Fondjegyzék