A Gyulafehérvári Székeskáptalan az erdélyi rendek által 1556-ban feloszlatott középkori ősi székeskáptalan és az 1716-ban visszaállított erdélyi-fehérvári székes­káptalan jogutóda.

Összetétele a gyulafehérvári főegyházmegyei és a központban egyházi hivatalt betöltők soraiból kinevezett papokból áll, amely tevékenységét a döntéshozatalban egyenlő jogokkal rendelkező tagok határozzák meg a jog és a szabályzat szerint. (115. k. 2. §.)

A káptalan tagjait – a rendes kanonokok véleményét kikérve – a Főegyházmegye Főpásztora nevezi ki, figyelembe véve az 509. kánon 2. §-át.

A gyulafehérvári székeskáptalan testülete kilenc rendes kanonokból áll: Nagyprépost, Olvasókanonok, Éneklőkanonok, Őrkanonok, Teológuskanonok, Mester­kanonok, Iskoláskanonok, Levéltár őre kanonok, Penitenciárius kanonok. Élén a nagyprépost áll, akit a kanonokok javaslata alapján a Főpásztor nevez ki. (507. k.)

A rendes kanonokon kívül a káptalannak tiszteletbeli tagjai is vannak. A tiszteletbeli kanonokokat semmilyen káptalani kötelezettség nem terheli.

A kanonoki tisztség megszűnik a 75. életév betöltésével, lemondással, illetve megfelelő ok alapján a Főpásztor felmentésével.

A tisztségre kinevezett rendes kanonok megbízásának megszűnte után, vagy aki más megbízása miatt képtelen a káptalan tevékenységébe belekapcsolódni, a Főpásztor – a káptalan javaslatára – a székeskáptalan tiszteletbeli tagjaivá kiérdemesíti, és helyébe mást nevez ki.

A Gyulafehérvári Székeskáptalan jelenlegi tagjai:

Nagyprépost:                                  Ft. dr. Oláh Zoltán

Olvasókanonok                              Ft. Hurgoi Sándor

Éneklőkanonok                              Ft. dr. Kiss Endre

Őrkanonok:                                    Ft. dr. Veres Stelian

Teológuskanonok:                         Ft. dr. Oláh Zoltán

Mesterkanonok:                            Ft. dr. András István

Iskoláskanonok:                            Ft. Farkas Ervin

Levéltár őre kanonok:                  Ft. Hurgoi János

Penitenciárius kanonok:              Ft. László Szabolcs

 

Tiszteletbeli kanonokok:

  1. Msgr. dr. Marton József kiérdemesült nagyprépost, tiszteletbeli kanonok

  2. Ft. Berszán Lajos                             8.  Msgr. Portik-Hegyi Kelemen

  3. Msgr. Csató Béla                             9.  Ft. Szabó Lajos

  4. Msgr. Csíki Dénes                          10. Msgr. Szász János id.

  5. Ft. dr. Ferenczi Sándor                   11. Ft. dr. Székely Dénes

  6. Ft. dr. Horváth István                      12. Ft. Varga Rezső

  7. Ft. Pakó Benedek  

     

     


     

 

 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.