Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Circulara II. / 2026)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz!” (Iz 52,7), olvassuk Izajás próféta szavait a karácsonyi ünnepi szentmise első olvasmányában. Ez az örömhír nem más, mint annak bizonyossága, hogy Isten nem marad a távolság biztonságában. Közel lép az emberhez, megszólal, sőt testté lesz közöttünk. (Részlet a X./2025. számú körlevélből)
Cikk
Ferenc pápa a Spes non confundit kezdetű bullájával a 2025-ös esztendőt Szentévnek hirdette meg, amelyet – a Szentatya akarata szerint – 2024. december 29-én nyitottunk meg a székesegyházban és 2025. december 28-án, a 11.00 órakor kezdődő szentmise keretében zárunk le, A Szent Család: Jézus, Mária és József főünnepén. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
Kedves Fiatalok! Hozzátok intézett első üzenetem elején mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani nektek. Köszönöm az örömöt, amely sugárzott belőletek, amikor jubileumotok alkalmából eljöttetek Rómába, és köszönet illeti azokat a fiatalokat is, akik a világ minden tájáról imádságban csatlakoztak hozzánk.
Cikk
A Romániai Görögkatolikus Szinódus Claudiu-Lucian Pop kolozsvári püspököt választotta meg a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus érsek-metropolita székébe. A választást XIV. Leó pápa megerősítette.
Cikk
Idén is megszervezésre kerül a Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet nyílt napjainak hétvégéje. A hétvége jó lehetőséget kínál azon középiskolás (IX-XII. osztályos) fiúk számára, akikben már megfogalmazódott a papi hivatás lehetősége.
Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Az ujjongó öröm ígéretét hordozó szentév segít felfedeznünk, hogy a remény mindig, minden életkorban az öröm forrása. Amikor pedig ez a remény hosszú élet tüzében edződött, a teljes boldogság forrásává válik.
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében: (Részlet a VII. / 2025. számú körlevélből)