„A te néped vagyunk, Urunk, Áron püspök népe. Fogadd el keresztutunkat, és add, hogy jó gyümölcsöt teremjen bennünk.” Keresztút, húsvét után? Ez a gondolat motoszkálhatott néhányunkban, amikor a koncertre készülődtünk. Hiszen a húsvéti időben már a feltámadást ünnepeljük, azt, hogy Jézus legyőzte a halált: miért ismét a szenvedésben elmélyülni?

Következett a templomi hangverseny: 14 állomás, 14 elmélkedés, 14 kórusmű, egy út – a Márton Áron-emlékév jegyében, az erdélyi nőszövetségek kolozsvári lelkigyakorlatos talákozója keretében a Szent Mihály-templomban tartott koncert, amelyet a templom Szent Cecília kórusa tartott Potyó István karnagy vezényletével. Tizennnégy különböző kórusművet szólaltattak meg, a keresztút minden állomásához megfelelő hangulatú, tematikájú alkotást válogatva. A zeneszerzők közt volt a magyar Horváth Márton, Kocsár Miklós, Deák-Bárdos György, Kodály Zoltán és Orbán György, a nagy klasszikusok közül Haydn, Mozart, Lotti, és szerepelt Dan Mizrahi, aki Márton Áron cellatársa is volt, és zsidó hitű, a püspök úgy megihlette, hogy szabadulása után az ő emlékére komponálta Ave Mariáját – ezt Potyó István karnagy feldolgozásában hallhattuk. A hangverseny műsorának vezérfonalát a keresztút stációi képezték, elmélkedéseit Márton Áron gondolatai adták (az Imádkozzunk Áron püspökkel imafüzetből, amit a kolozsvári Verbum kiadó az idén jelentetett meg). Az elmélkedéseket, Márton Áron püspököt Laczkó Vass Róbert színművész szólaltatta meg.

Keresztutat jártunk gondolatban és lélekben, a saját keresztutunkat, a népünkét, Márton Áron püspökét, és arra csodálkozhattunk rá, bizony keresztút az élet, de boldog keresztút, mert minden nehézségében az Úr kísér és segít, a végén a fájdalom, a gyász átváltozik győzelemmé és örömmé, hiszen a feltámadás bizonyosságként vár az út végén. Felemelő élményel távozott a hallgatóság, aki lélekben aktívan követte boldogemlékű nagy püspökét, hála a kolozsvári Szent Mihály plébánia mindenkori művészet melletti elkötelezettségének, és hála a templom kórusának.

 

Bodó Márta, Vasárnap

Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)