Cikk
A drámai méretű természeti katasztrófa elszenvedői iránti együttérzésünket imádságainkkal és az éppen elkezdődött nagyböjti időszakban hozott lemondásainkkal fejezhetjük ki, ugyanakkor lehetőségeinkhez mérten adományainkkal is segítenünk kell szükséget szenvedő embertársainkon.
Cikk
Három éve szentelték püspökké és iktaták be főegyházmegyénk főpásztorát, Exc. és Ft. dr. Kovács Gergely érseket Minden év február 22-én, amikor Szent Péter apostol székfoglalását ünnepeljük, egyben erre is gondolunk: Ferenc pápa úgy bízta ránk Gergely érsekünket, főpásztorunkat, a mi szeretetünkre, mint értéket, ajándékot, hogy elfogadjuk és együtt haladjunk vele a legfőbb Pásztort követve.
Cikk
„Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.” (Kol 2,7) Verjünk gyökeret Jézus Krisztusban, építsük rá egész életünket, hogy a benne való hitben megerősödve gyümölcsöző életet éljünk. Akkor nehézségben és örömben egyaránt, hálával a szívünkben fogunk lefeküdni és felkelni az év minden napján. Ehhez adjon a mindenható Atya erőt 2023-ban is!
Cikk
A nagyböjti idő különösen alkalmas arra, hogy elmélyítse bennünk azt a végtelen nagy szeretetet, amivel Isten annyira szerette a világot, hogy magára vette a megvetés szégyenletes fáját, és életét adta értünk a keresztfán. Ez kereszténységünk és hitünk alapja, kiindulópontja. Ez táplálja bennünk az Iránta való viszontszeretetet, és ez ad mintát és erőt felebarátunk szeretetére is.
Cikk
A béke ajándéka ezekben a napokban különösképpen sokat jelent nekünk, amikor az emberi békétlenség megannyi formáját tapasztaljuk életünkben, szűkebb környezetünkben, de az egész világban. Látjuk és tudjuk, hogy legjobban a békére van szükségünk. Sokszor talán megkísért a kételkedés, hogy kereszténységünk sikertelen kísérlet a béke megteremtésére, hiszen a sok Karácsony ünneplése után sincs békesség a világban. 
Cikk
Az Egyház arra ösztönöz, hogy a családpasztoráció sokfelé ágazó szolgálata egyetlen szerves egészet alkosson, és a fókuszban a házaspárok, a családok kísérése álljon, bölcsőtől a sírig.  A főegyházmegyei családpasztoráció támogatására az idén is Szent Család ünnepén tartunk gyűjtést, 2022. december 30-án.
Cikk
Bíztatom paptestvéreimet és a kedves híveket, hogy aktívan kapcsolódjanak be az imahét programjába. Az imahetet 2023. január 18-25. között tartjuk.
Cikk
Egyházunk, főegyházmegyénk és egyházközségeink ma is a kedves hívek segítőkészségére és áldozatára szorulnak. Ismételten arra kérjük minden hívünket, hogy érezzék lelkiismeretbeli kötelességüknek és támogassák egyházközségüket az évi nettó jövedelmük 1%-ával.
Cikk
Árpád-házi Szent Erzsébet a cselekvő szeretet példaképe; emléknapja egyben a Gyulafehérvári Caritas ünnepe is. Főegyházmegyénk szeretetszolgálata idén arra hív meg bennünket, hogy fejezzük ki törődésünket és hálánkat az idősek iránt. November 20-án a Gyulafehérvári Caritas javára perselyezünk idős ellátottjaik támogatása céljából.
Cikk
S-au finalizat parțial lucrările de restaurare la reabilitarea învelitorii și consolidarea șarpantei la ansamblul bisericii și mănăstirii romano-catolice din Vințu de Jos, județul Alba care au fost finanțate în cadrul subprogramului Intervenții de urgență (ante și post-dezastru), organizat de către Institutul Național al Patrimoniului (INP) – Timbrul Monumentelor
Cikk
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egyike a Kárpát-medence legjelentősebb középkori templomainak, és Főegyházmegyénk legfontosabb temploma. Az utóbbi két évtizedben a folyamatos renoválási munkálatok során a székesegyház szakaszonként volt felújítva. 2019-re a tetőszerkezet felújítása vált időszerűvé.
Cikk
A 440 éve született, katolikus hitéért vértanúságot vállaló Erdély egyetlen kanonizált szentje, Szent Pongrácz István emlékét őrzi és ápolja szülőfaluja, a dél-erdélyi kis katolikus közösség.
Cikk
Szeptember 30-án emlékezünk Szent Jeromos áldozópapra és egyháztanítóra. A jeles bibliafordítóra való tekintettel, szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük Szentírás vasárnapját. A Szentírás üzenete terjesztésének elősegítése céljából Szentírás vasárnapján, szeptember 25-én Főegyházmegyénkben idén is gyűjtést szervezünk a Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) javára, melynek célkitűzései között szerepel többek közt, olyan programok és lelki napok szervezése, amelyek elősegítik a Szentírás teljesebb megismerését. Így Biblia-napokat, Biblia-esteket tart azokon a plébániákon, ahol ezt igénylik.
Cikk
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Humanitárius Egyesület Csíkszentdomokosért a Gyulafehérvári Érsekséggel együttműködve idén tizenegyedik alkalommal, 2022. augusztus 27-én, délelőtt 10  órai kezdettel szervez a Márton Áron emlékének szentelt megemlékezést a püspök születésének évfordulója alkalmából.
Cikk
A papot Isten népe szolgálatára szentelik: a közösségért imádkozik, tanul, dolgozik és áldozza fel magát. „Állandó missziós állapotra törekszik”, azaz kilép saját kényelméből és megvan benne az a bátorság, hogy elmenjen az összes perifériára Krisztus evangéliumát hirdetni (EG 20,25). Minden papnak alá kell rendelnie személyes érdekeit, terveit és vágyait a lelkipásztori szükségleteknek és az Egyház küldetésének.
Cikk
​Aki belép a gyulafehérvári székesegyházba és elindul jobbra, a déli mellékhajóban álló síremlékek és csodás építészeti részletek mellett felfigyelhet az újonnan felállított keresztúti stációkat ábrázoló domborművekre is.  A székesegyház környezetébe illő, kortárs megfogalmazású stációképek közül jelenleg három látható.
Cikk
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal központi intézményében dolgozóknak, papok és civileknek lehetőségük nyílt  2022. június 8-10.
Cikk
Idén immár másodjára kerül sor a Szentatya által bevezetett „Nagyszülők és idősek világnapja” megünneplésére, amelyet 2022. július 24-én tartunk. A megemlékezés mottója a 92. zsoltár verse „még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek” (15. v).
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.