2023. április 22-én a székesegyházban de. 11 órától bemutatott ünnepi szentmise keretében Dr. Kerekes László püspök főegyházmegyénk számára diakónussá szenteli a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet öt V. éves akolitusát:

  1. Czirják Ottó – Csíkmadaras
  2. Ferencz Egon József – Gyergyószárhegy
  3. Hosszu Norbert Lajos – Kézdimartonos
  4. Kajtár Zsolt László – Gyimesközéplok
  5. Nagy Ferenc – Deményháza

            Imádkozzunk értük, hogy Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!

részlet a 2023/III. érseki körlevélből

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.