Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Hívek!

A közelünkben immár egy éve dúló háború szörnyűségei mellett tragikus következményű elemi csapás is sújtotta február elején térségünket, mely – hivatalos adatok szerint – eddig több mint 47.000 halottat és hajlék nélkül maradtak tízezreit hagyta maga után. A Törökországot és Szíriát érintő földrengésről – mint természeti okokból bekövetkező szerencsétlenségről – nem tehetünk mi, emberek, de arról igen, hogy következményeinek elhárításában lehetőségeink szerint segítkezzünk, bajba jutott embertársaink szenvedéseiben keresztényi szeretettel osztozzunk.

Ferenc pápa a február 8-i általános kihallgatáson nemzetközi összefogásra szólított fel a pusztító földrengés kapcsán: „mindenkit arra bátorítok, hogy mutasson szolidaritást ezekkel a területekkel, melyek közül néhányat már amúgy is hosszú háború kínoz. Imádkozzunk együtt, hogy ezek a testvéreink tovább tudjanak lépni, hogy túljussanak ezen a tragédián, és kérjük a Szűzanyát, hogy oltalmazza őket.”

A drámai méretű természeti katasztrófa elszenvedői iránti együttérzésünket imádságainkkal és az éppen elkezdődött nagyböjti időszakban hozott lemondásainkkal fejezhetjük ki, ugyanakkor lehetőségeinkhez mérten adományainkkal is segítenünk kell szükséget szenvedő embertársainkon.

A Romániai Püspökök Konferenciája (CER) és a Romániai Caritas Konföderáció felhívását követve, főegyházmegyénkben is gyűjtést szervezünk az áldozatok megsegítésére folyó év március 5-én, Nagyböjt 2. vasárnapján.

A begyűlt adományokat kérjük a főesperesi központokba leadni, ahonnan ezeket összesítve a főesperesek március 15-ig a Főegyházmegyei Főhatósághoz továbbítják a következő bankszámlára: IBAN: RO83 RNCB 0003 0232 6550 0001, BCR Alba Iulia.

Nagylelkű adományaikat már most megköszönöm. A Jóisten sokszorosan fizesse meg mindenki áldozatát, és őrizzen meg épségben és békében mindannyiunkat.

 

 

† Gergely

 érsek s.k.

Gyulafehérvár, 2023. február 23.                                                               

 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.