Főegyházmegyénk Papi Szenátusa a C.I.C. 501. 2 §. értelmében 2019. december 24-én megszűnt. Ezzel kapcsolatosan az Egyházi Törvénykönyvünk 495–502. kánonjai és a Papi Szenátus érvényben lévő szabályzata rendelkezik.

A nagyböjti rekollekciós összejöveteleken a kerületek lelkipásztorai megválasztották képviselőjüket. Ugyanezt tették a Főszékeskáptalan, a BBTE Róm. Kat. Teol. Kar paptanárai és a Nagy- és Kisszeminárium elöljáró papjai.

„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot” olvassuk Márk evangéliumában (16, 15). Ez az Egyház létalapja és küldetése. Nem emberi elgondolásból, hanem isteni rendelés alapján végzi feladatát. Sokrétű tevékenysége nem végezhető anyagi háttér nélkül. Az anyagiakra való ráutaltságunk természeti törvényen és isteni rendelésen alapul. Felelősek vagyunk azért, hogy az anyagi javakat okosan használjuk fel Krisztus egyháza javára. (lásd E.Zs:  Anyagi javak az Egyház szolgálatában).

Idén is lehetőséget biztosítunk 2020. július 13-17. között a szárhegyi ferences kolostorban papoknak és szerzeteseknek olyan hagyományos lelkigyakorlaton részt venni, ahol a napi két elmélkedés mellett teljes csendben lehetnek. A lelkigyakorlat 13-án délben (ebéddel) kezdődik és 17-én délben (ebéddel) fejeződik be. A helyek száma korlátozott, mivel minden résztvevő – hogy ne zavarják egymást – külön szobában lesz elhelyezve. A részt venni kívánók figyelmét külön felhívjuk a kolostort körülölelő természet adta lelki elmélyülés lehetőségére.

A püspöki szék megüresedésével megszűnik az általános helynök hatalma (481. k., 1§).

Msgr. Potyó Ferenc pápai prelátus több mint 22 éven át látta el az általános helynöki feladatokat és koordinálta a központi hivatalokat irodaigazgatóként. Lelkiismeretes és legjobb tudásával végzett több mint két évtizednyi munkáját elismerve, minden meg-bízatásáról való nagylelkű lemondását elfogadtam, és ezúton fejezem ki köszönetemet a főegyházmegye és a lelkek üdve érdekében végzett eddigi szolgálatáért.

A megyéspüspöknek kötelessége általános helynököt kinevezni (475. k).

Megjelent Főtisztelendő Msgr. Dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, ny. professzor összeállításában a Márton Áron élete és munkássága Kronológia első kötete, amely 1896-tól 1944-ig követi végig a püspök életútját. 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.