Cikk
A Mária-tisztelet gyümölcsei egy plébánia életében Közösségeinket általában az idősebb generációk határozzák meg. Több lelki napot, lelki programot szervezünk a Mária Iskola keretében felnőtteknek, ahova többnyire idősebbek jönnek el. Nagy szükségük van lelki feltöltődésre, arra, hogy megtapasztalják a közösségi élet erejét. Mária Iskolájában
Cikk
 16A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk.
Cikk
Több évi lelkipásztorkodás után elmondható, hogy a keresztény nevelés nem egy régi ideológiát akar időtlenné tenni, hanem az embert segíti, hogy az időben az örökkévaló Isten közösségében éljen. Habár sikerorientált társadalomban élünk és gyors kézzelfogható eredményeket várunk, mégis vállalnunk kell, hogy a keresztény nevelés az emberért van és nem valami ideológiai győzelemért.
Cikk
„Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” (1 Kor 12,27) Magyarázat (1Kor 12,1–31)
Cikk
Immár két hónapja újra elindult az élet a felsőoktatási intézményekben, így a gyulafehérvári papi szemináriumban is. Ősztől itt a rektori feladatokat dr. Holló László látja el, akit új feladatköréről Fábián Róbert kérdezett.
Cikk
Koncsag László előadása   Diósi Dávid előadása
Cikk
2013. november 8-án a Fülöp-szigeteket talán a történelem legsúlyosabb katasztrófája érte: 13 millió embert érintett a tájfun, több ezer ember halálát okozva. A földönfutóvá lett emberek száma milliókra rúg, akik elveszítették a legszükségesebbeket is, melyek nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez.
Cikk
A hit évének befejezése után pasztorális tervünk a kommunió évében a plébániát célozza meg.
Cikk
A Szent Mihály templomban ünnepélyes szentmise keretében zárta le a gyulafehérvári főegyházmegye érseke a hit évét.
Cikk
A kolozsvár-kerekdombi Jézus szíve tiszteletére szentelt templom 70. éves: az évforduló megünneplését november 24-ére, Krisztus király vasárnapjára időzítette Jakab  Gábor plébános. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek volt, vele együtt misézett Kovács Sándor főesperes, Holló László egyetemi tanár, szemináriumi rektor, Jitianu Liviu egyetemi tanár, dékánhelyettes és Kovács Árpád kisbácsi plébános.
Cikk
Xeravits Géza budapesti egyetemi tanár, biblikus szakember volt a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának vendégelőadója kollegáival, a biblikus tanszék tanáriaval együtt egy hétig, s ennek a látogatásnak a keretében vállalta azt is, hogy a Katolikus Akadémián ismeretterjesztő előadást tart A jeruzsálemi Templom továbbélése az ókori zsinagógában címmel.
Cikk
Éves tanulmányi hétvégéjét tartotta a Romániai Magyar Pax Romana laikus mozgalom november 22–23-án között a kolozsvári jezsuita lelkigyakorlatos házban, a Manrézában. A Pax Romana keresztény értelmiségi egyesület, eredetileg egyetemisták indították 1921-ben, majd világszerte működő nemzetközi katolikus értelmiségi mozgalommá alakult.
Cikk
,,A férfiak gyakran ...” , „A nők gyakran ... ” – és sorolja mindenki a maga tulajdonságlistáját, férfiak a nőkről, nők a férfiakról, mindkét nem önmagáról. De vajon mennyire fedik egymást ezek a leírások? És ha nem fedik, kinek a leírásához kell igazodnunk? Vagy Teremtőnkhöz kellene forduljunk, hogy  kihámozzuk: milyennek akart ő minket, férfiakat és nőket, milyennek is kellene lennünk valójában?
Cikk
Az Országos Audiovizuális Tanács november 21-i döntése értelmében az erdélyi Mária Rádió elnyerte a kolozsvári 100,4 FM frekvencián való sugárzás jogát. Ezzel a döntéssel a rádió lehetőséget kap arra, hogy 24 órában magyar nyelvű műsort sugározzon a kincses városban és környékén élő magyarság számára.
Cikk
A plébánia évében nézzük meg együtt, hogy jelenik meg a plébánia fogalma az egyház tanításában. Az alábbiakban VI. Pál és II. János Pál pápa beszédeiből idézünk egy-egy fontosabb ide vonatkozó részt. Majd idézzük az Egyházi Törvénykönyv ehhez illő kánonjait is.
Cikk
„Általánosan kérdezve: ön hiszi, hogy az élő Isten jelen van az egyházban, vagy nem hiszi ezt?” – volt a kérdés 1985-ben, amikor a német egyházban a katolikus napokat szervezték. A megkérdezettek egyharmada igennel, egyharmada nemmel válaszolt, a többiek tartózkodtak a válaszadástól.
Cikk
21Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. 22Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, 23mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. 24Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének.
Cikk
Összeállította/válogatta Tamás Barnabás I. FIATALOK RÉSZVÉTELE A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG ÉLETÉBEN „Na, aztán […] én és az egyház.” FELADATLAP
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.