Kolozsvári adventi könyvbemutató
December 4-én volt a bemutatója a Diósi Dávid által szerkesztett Adventus Domini - Úrjövet, Az advent története, szokásai és lelkisége című könyvének. A könyv a budapesti Szent István Társulat és a kolozsvári Verbum Kiadó közös kiadványaként jelent meg, éppen az advent kezdetére. Ez a könyv elvezet az advent szokásaihoz, valamint konkrét ötleteket is kaphatunk saját lemondásainkhoz – tolmácsolta Kovács Sándor főesperes szavait Fodor György. Kiemelte, hogy ez a könyv azért is fontos, mert az adventről nemigen találni magyar nyelven aktuális kiadványt.

A kötetet dr. Gábor Csilla egyetemi tanár ismertette, aki jó filológus lévén a kötetnek nemcsak a tartalmáról beszélt, hanem arról is, mit fejez ki a külseje. Így elsősorban a borító lila színéről, a szín szimbolikájáról szólt. A lila nem csak a bűnbánat színe, igazából két szín: a kék és a vörös keveredéséből jön létre, ezeknek külön szimbolikája értelmében a kék az isteni természetet jelképezi, a vörös az emberit, és így e kettő által jutunk el a megtestesülés kifejeződéséhez. Adventben a megtestesülésre várakozunk. A borító „megfejtése” után a könyv szerkezetéről szólt: a kötet tulajdonképpen három részre osztható: a történeti, a szokásokkal s végül a lelkiséggel foglalkozó részre. A tartalomról beszélve a kötet valamennyi írásának lényegét kiemelve ismertette a teljes könyvet.

A kötet szerkesztője, dr. Diósi Dávid gyulafehérvári teológiai tanár advent lelkiségéről mondott néhány kevéssé ismert ényt. „Az advent nem egy homogén időszak, hanem egy teológiailag strukturált szent idő, melynek célja, hogy az egyházat és az egyes embereket megfelelőképpen felkészítse az Úr érkezésére” – mondta, majd az ó-antifónák szerepéről, a „kántorböjtről”, a roráté misékről beszélt, s XVI. Benedek pápa szavaival zárta: „Aki hisz, sosincs egyedül” – ezzel köszönte meg mindazok a segítségét, akik hittek a munkában és támogatták őt. Ezután dr. Bodó Márta, a kötet egyik szerzője a könyvben megjelent írása alapján a Mária-tisztelet mai hangsúlyairól beszélt. A nőszövetség dísztermében ez a téma kiemelt jelentőségű, és Bodó Márta, ahogy Gábor Csilla fogalmazott: „lebontogatja a Szűzanya alakjáról a ráaggatott előítéleteket”. Ennek értelmében arról hallhattunk, miért fontos, hogy Szűz Mária alakját ne csak egyházi szónoklat tárgyának tekintsük, hanem élhető példa legyen számunkra. Máriát, az egyszerű zsidó lányt, ne értsük félre. A szerző szerint két félreértés él Máriával kapcsolatban. Az egyik szerint Mária csak nőknek való, ám így csak az emberiség felének példaképe. A másik félreértés a túlzás: olyan magasra emeljük Máriát, hogy az már követhetetlen lesz, túlnövekedik az emberin. Mária adventi várakozásából az egészséges, csendes várakozás lehet követendő példa mindenki – férfi és nő – számára. Máriát mint nőket megerősítő példaképet pedig azért kell bemutatni, mert az egyházban szükséges a követhető női modell, már csak azért is, mert a világ telis tele van a hívogató, de hamis példával. Mára az egyszerű, mélyen hívő ember modellje.

A kötet jelen levő két szerzője: Farmati Anna és Nóda Mózes is szólt pár szót. Előbbi az annunciáció témáját feldolgozó énekekre hívta fel a jelenlévők figyelmét, utóbbi az adventi népi ájtatossági szokásokról, ezek szerepéről szólt: „Könnyedebb módon, érzelmekkel telítve irányítják a figyelmet Jézus Krisztus felé”. A könyvbemutatót Molnár Mária énekművész és dr. Potyó István karnagy segített szebbé tenni. A rendezvényen többen is megfogalmazták, hogy Diósi Dávid könyve „hiánypótló kötet”, átfogó, a teológiától a hangulatkeltésig sok minden található benne, Gábor Csillát idézve igazi karácsonyváró kötet.

Gál Katalin

Fotók Fodor György

Vasárnap 2013/50

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.