November 14-én imádságos, bensőséges hangulatú búcsús ünnepségen vettek részt a kolozsvári Szent Mihály templomban a plébánia által működtetett Szent Imre Római Katolikus Napközi Otthon mai és volt tanítványai, sok szülő, testvér, nagyszülő és rokon.
Cikk
A hit évének lezárása Kolozsváron
A kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében tartott, Az isteni szépség vonzásában. Hitünk megmutatkozása a művészetekben című rendezvénnyel zárta a kolozs-dobokai főesperesség a hit évét november 13-án.
Cikk
Kolonics István halálának 120. évfordulóján a kézdivásárhelyi Pro Cantus Egyesület emlékünnepséget szervezett. Tavaly, 2012. november 29-30-án zajló rendezvény keretében volt kórustalálkozó, csatószegi zarándoklat, megemlékező szentmise, sírjának megkoszorúzása, emlékkonferencia és orgonakoncert. Az ünnepség során felmerült a már évekkel korábban dédelgetett szoborállítás gondolata/igénye. Az elképzelést elhatározás és tett követte.
Cikk
Egész napos programmal ünnepelte születésnapját a marosszentgyörgyi Kolping család egyházi civil csoportosulás. A „család” megalakulásáról, lényegéről, tevékenységéről Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános-költőt, a csoport vezetője beszélt.
Cikk
Zenehallgatásra, az együtt éneklés örömére és a kórusbarátságokra hangoltan zajlott szombaton a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia Musica Sacra Kamarakórusának immár hatodik alkalommal megtartott találkozója.
Cikk
„Ecce ancilla Domini.”
A Szociális Testvérek Társasága és rokonai búcsúznak Dénes Anna Szeréna testvértől (1925-2013), aki életének 88., fogadalmas életének 65. évében, türelemmel viselt súlyos betegség után, 2013. november 15-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése november 18-án, hétfőn 13 órakor lesz a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Cikk
November 4-én tartották a gyulafehérvári Borromeo Szent Károly kápolna búcsús szentmiséjét. Az 1997-ben épült kápolnát belülről teljesen felújították és ezennel az istenháza 27 új ablakot kapott. A hétfői szentmisén megáldották a felújított kápolnát. A szentmisén részt vett a gyulafehérvári papság, a teológiai tanárok és az adományozók nagy része.
Cikk
Befejeződött a lelkipásztori munkatársképzés
„Szentlélek, jöjj!” – a Szentlélek hívásával kezdődött az az ünnepélyes szentmise, amelynek keretében huszonhat lelkipásztori munkatárs vette át oklevelét október 9-én Gyergyószentmiklóson. Az ünnepélyes pillanat a 2010-ben elkezdett főegyházmegyei munkatársképzés záró momentuma volt. A szentmisét Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános celebrálta, és ő adta át a Jakubinyi György érsek által aláírt okleveleket azoknak, akik sikeresen elvégezték a munkatársképzést.
Cikk
Tordatúron tartotta háromnapos, évente megszervezett lelkigyakorlatát a nagyenyedi és a kolozsvári Máltai Segélyszolgálatának szenior csoportja. Erre hatodik alkalommal került sor.
Cikk
A 2013. november 8–10 között Kolozsváron megrendezett OKET, azaz Országos Katolikus Egyetemista Találkozó legfontosabb témái, kérdésirányai a címben foglaltakkal jól körvonalazhatók.
Cikk
A Szent Erzsébet-gyűjtés évtizedek óta jelentős esemény a Caritas életében. Nem csupán azért, mert egyházunk Árpádházi Szent Erzsébet példáját állítja világszerte a Caritas szervezetek példaképéül és védőszentjéül. Ez egyszerre tesz büszkévé és kötelez mindnyájunkat.
Cikk
Szent Márton napja előtt búcsús előkészület segíti a hívek lelki ráhangolódását az ünnepre Csíkszentmártonban. A háromnapos előadássorozatot követően vasárnap az ünnepi szentmise keretében Tamás József segédpüspök a felújított templomot is megáldja.
Cikk
A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) lesz a házigazdája a 2013. november 8–10. között zajló OKET-nek. A rendezvény immár hagyományosnak mondható az erdélyi egyetemi lelkészségek körében, így a szervezők a régió legtöbb nagyvárosából számítanak résztvevőkre.
Cikk
Kolozsvárról közvetít római katolikus szertartást a Duna
A kolozsvári Szent Mihály-templomban október 13-án ünnepi szentmisét mutattak be Márton Áron püspök tiszteletére. A szertartáson felcsendült Bács Lajosnak a szentéletű püspök emlékére komponált műve. A Duna a jeles eseményt vasárnap közvetíti.
Cikk
Dávid Gyula irodalomtörténésznek életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjét adományozta Áder János magyar köztársasági elnök. A kitüntetést október 23-án az 1956-os magyar forradalom 57. évfordulójára szervezett kolozsvári ünnepségen adta át neki Balogh Zoltán, Magyaroroszág Emberi Források Miniszériumának vezetője.
Cikk
Angi István zeneesztéta a kolozsvári Zeneakadémia díszdoktora lett
Már-már azt hinnénk, a mai világ nem alkalmas a szépre, s nincs fogadóképesség, érzékenység és nyitottság a jóra és az igazságra. Ezt véljük magunk körül látni, ezt sulykolják úton-útfélen, nem csak a média különféle csatornáin, de magunk között is erről beszélünk...
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.