Advent harmadik vasárnapján is szép számban gyűltek össze a csíkszeredaiak, hogy közös ünnepség keretében gyújtsák meg a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát szimbolizáló fényt.
Cikk
Ne mondd a gyászolónak, hogy légy erős, azt se, hogy hagyd el, ne szomorkodj. Nem segítesz neki akkor sem, ha azt mondod, talál magának másikat. A gyász egy természetes folyamat, mindenki egyedi módon éli meg, receptet nem lehet rá felírni.
Cikk
2014 december 3-án Szerdai párbeszédek címmel indult útnak egy olyan beszélgetéssorozat Marosvásárhelyen, melynek elsődleges célja az, hogy fontos kérdésekben párbeszédre ösztönözzön.
Cikk
Szent Miklós-templombúcsút tartottak Székelyudvarhelyen
„Hiába élt térben és időben távol, a szent mindig modern” – mondta a szép számmal egybegyűlteknek a búcsús szentmisén Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke. – Szent Miklósban összeér az Ég a Földdel.”
Cikk
Pálfi János december 9-én, kedden papságának 39. évében, életének 64. évében az Örök Hazába távozott. Szerdán délelőtt tizenegy órákor búcsúztatják a székelyszentkirályi plébániatemplomban. Este hat órakor virrasztást tartanak szülőfalujában, Máréfalván a Szent Imre-plébániatemplomban. Temetésére szintén Máréfalván kerül sor csütörtökön délelőtt tizenegy órakor: a plébániatemplomból kísérik utolsó földi útjára a helyi a római katolikus temetőbe.
Cikk
„Az ajándékozás és szeretet gyakorlása legyen olyan jelentőségteljes életetekben, mint amilyen fontosnak Szent Miklós tartotta” – javasolta a Szent Miklós templom búcsúünnepének szónoka, Tamás József püspök. A szentmise sok eseménynek, szeretet-megnyilvánulásnak volt a helyszíne.
Cikk
December 8-án, hétfőn a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén vasárnapi miserend szerint celebráltak szentmiséket a csíksomlyói kegytemplomban. Az esti szentmisén Urbán Erik ferences templomigazgató az ünnep fontosságáról elmélkedett.
Cikk
Szombaton este tartották az év utolsó ünnepélyes Mária-köszöntőjét a csíksomlyói kegytemplomban. Ezúttal is hívők sokasága töltötte be a pápai kisbazilikát.
Cikk
2014. szeptember közepétől jövő év szeptemberéig jubileumi Mária-évet tartanak Csíksomlyón. A jubileumi év különösen is ráirányítja a figyelmünket a kegyszoborra, illetve Csíksomlyó kötődésére a Szűzanyához. Hegedűs Enikő művészettörténésszel beszélgettünk, aki nemrégiben e témában tartott előadást a csíkszeredai városházán.
Cikk
Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik, egyben ilyenkor új pasztorális évet hirdetnek. A világegyházban a szerzetesek éve, főegyházmegyénkben a szórvány éve, a csíksomlyói kegyhelyen Mária éve kedődik.
Cikk
Nem volt éppen barátságosnak mondható a szombat délután, amikor a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat a szokásos háromméteres átmérőjű adventi koszorú megfonására hívta
Cikk
Vonzó-e ma a szerzetesi életforma? Ez egy összetett kérdés, hiszen melyik életformáról mondhatjuk el manapság, hogy vonzó – fogalmazott Urbán Erik ferences testvér. A csíksomlyói kegytemplom igazgatójával annak kapcsán beszélgetett Rédai Botond a Székelyhon.ro munkatársa, hogy a római katolikus egyház a megszentelt életnek szenteli a következő évet.
Cikk
Szerteágazó szociális tevékenységgel van jelen a gyergyói településeken a Gyulafehérvári Caritas, segítve a közösségek működését, a fennálló problémák megoldását és a lakók jólétét. Év végéhez közeledve összegez a szervezet, az egyes településeken zajló tevékenységekről a Székelyhon.ro olvasói is tájékozódhatnak. Ezűttal a Remetén folytatott munkát ismerhetik meg.
Cikk
Advent négy vasárnapján újra meggyújtják a Csíkszereda központjában elhelyezett adventi koszorú szimbolikus gyertyáit, melyek a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképei.
Cikk
Advent első hetében JEL(EN)LÉT címmel új műsor indul a MÁRIA RÁDIÓban.
A műsor célja, hogy bemutassa az Istennek szentelt életet.
Miért JELENLÉT?
Cikk
Ferenc pápa levelet írt a megszentelt élet évére
November 28-án tették közzé Ferenc pápa hosszabb levelét a megszentelt élet éve alkalmából, amely november 30-án, advent első vasárnapján veszi kezdetét, és 2016. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)