Cikk
1223 karácsonyát Assisi Szent Ferenc úgy akarta megünnepelni Greccioban, hogy testi szemével is láthassa a betlehemi barlangot az újszülött Kis Jézussal, a Szűzanyával és Szent Józseffel. În limba română >>
Cikk
Karácsony ünnepe döbbent rá, hogy igazi, valódi örömeink nem az érzékekhez, hanem az értékekhez kötődnek. A lelki-szellemi vágyak, szükségletek betöltését, kielégítését nem pótolja sem a kolbász, sem a szaloncukor. Még a csilingelő díszekkel teletűzdelt fehérfenyő sem. Az ünnep a legmagasabb rendű öröm lehetőségét nyújta. Kapcsolatba hoz a széppel, az igazzal, a jóval, a szenttel. De, hogy bejuthassunk a szakrálisba, át kell haladnunk egyfajta „beléptető rendszeren”.
Cikk
Kétezer gyermek a sóbányában A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
Cikk
Székelyudvarhely adhatott otthont az első Székelyföldi Betlehemes Találkozónak a hét végén: a karácsonyi vásár égisze alatt megtartott rendezvény nemcsak a szervezők álmának megvalósulása, hanem kitörési és találkozási lehetőség is a térség hagyományápoló, betlehemes csoportjai számára.
Cikk
Az adventi várakozás végéhez közeledve advent negyedik vasárnapján is szép számban vettek részt a közös gyertyagyújtási ünnepségen Csíkszereda központjában.
Cikk
A betlehemi Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott Békelángot lehet átvenni péntek délután négy órától a több civil szervezet által szervezett Adventi Szeretetmorzsán, melyet Csíkszereda adventi koszorújánál tartanak.  
Cikk
A magyar közmédia karácsonyi ajánlója A karácsony vallási és egyben családi ünnep; a szeretet szimbóluma. A feldíszített fa alá a közmédia is elhelyezi ajándékát: színvonalas közvetítésekkel, összeállításokkal, filmekkel szerez örömet nézőinek és hallgatóinak.
Cikk
A csíksomlyói Pro Educatione Egyesület és a nagyváradi Posticum, keresztény szellemiségű ifjúsági és kulturális központ közös fejlesztési projekt megvalósításába kezdett. Az együttműködés célja a vallási és zarándokturizmus vonzóerejének fejlesztése Erdélyben, két stratégiai pont ‒ Csíksomlyó és Nagyvárad ‒ összekapcsolása mentén.
Cikk
A Gyulafehérvári Caritas sokrétű szociális tevékenységét nem kell bemutatni az olvasóknak, hiszen az év folyamán beszámolunk a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért és a hátrányos helyzetű gyermek
Cikk
életének 86., papságának 62. évében 2014. december 16-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Medgyesen december 18-án, csütörtökön 17 órakor a Szent István templomban mutatnak be szentmisét lelke üdvéért. Temetése 2014. december 19-én, pénteken lesz szülőfalujában, Szentkatolnán 14 órakor.
Cikk
December 17-től sűrűsödik a karácsonyi készület; a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjai óta  kiemelt jelentőségű a december 17–24. közé eső hét.
Cikk
Homa Ildikó Evangéliumi lélektan. Önismeret mindenkinek című könyvét mutatták be december 10-én a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében.
Cikk
Közel harminc gyerek tartozik a csíkszentdomokosi kamiliánus gyerekcsoportba, akik pásztorjátékkal készülnek az ünnepekre. A csoport tagjai rendszeresen imádkoznak a betegekért, azok hozzátartozóiért, az ápolókért és az orvosokért.
Cikk
December 14-én, örömvasárnap örömünnepre gyűlt a kolozsvár-monostori egyházközség az egykori bencés apátság területén épült szentélybe: főpásztori mise keretében megáldották a renovált és megerősített Kálvária-kápolnát, valamint a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom helyreállított homlokzatát.
Cikk
Előadás a Katolikus Akadémián „Csak a bolond remél.” Vallásos neurózis vagy neurotikus vallásosság? címmel tartotta Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus az idei év utolsó előadását a Katolikus Akadémián, a kolozsvári Római Katolikus Teológiai Kar dísztermében december 11-én. Zamfir Korinna, a kar professzora ismertette az előadót, akiről megtudtuk, hogy bátran vallja magáról, hogy összes tanulmányait itthon végezte, ez bizonyítéka  annak, hogy itthon is lehet tanulni.
Cikk
Jótékonykodtak és iskolájuk működési költségeihez is hozzájárultak a Római Katolikus Gimnázium diákjai, akik vasárnap a Deus Providebit házban szerveztek karácsonyi vásárt. A diákok lelkesen munkálkodtak, és elmondták, sikeresnek bizonyult akciójuk.
Cikk
Ferenc pápa a családot helyezte pápasága első szinódusának középpontjába, mivel a „család a mai napig emberségre tanít, és elengedhetetlen szerepe van az igazságos és szolidáris társadalom megteremtésében”.
Cikk
Advent harmadik vasárnapján is szép számban gyűltek össze a csíkszeredaiak, hogy közös ünnepség keretében gyújtsák meg a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát szimbolizáló fényt.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)