Tanulmányok Márton Áron püspökről
A Verbum Kiadó és a Szent István Társulat együttműködése jegyében Bodó Márta, Lázár Csilla és Lövétei Lázár László szerkesztésében új kötet jelenik meg Márton Áronról, amely a legújabb forrásokat mutatja be, a kutatás legfrissebb adatait tárja az érdeklődők elé. A 2012 augusztusában Csíkszentdomokoson megrendezett Márton Áron konferencia előadásait egybegyűjtő kötet szerzői olyan jeles történészek, teológusok, szociológusok, akik évek óta foglalkoznak a huszadik századi Erdély, ezen belül a katolikus egyház történetével, kiemelten Márton Áron társadalmi szerepével.
Cikk
Egyháztanács
Cikk
Általános elvek
Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt.
Cikk
Az első Márton Áron zarándoklat résztvevői egybehangzóan lelkesen, valósággal átszellemülten meséltek élményeikről a kolozsvári rövid pihenő alatt. Ötvenen vállalták július 4–7. között az utat, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők jobban megismerjék Márton Áront, az embert, a püspököt, a tanítót, a szellem emberét. Ezért a zarándokok felkeresték a nagy püspök életének főbb állomásait: a szülőfalut, a kápláni és plébánosi szolgálat néhány helyszínét, püspökké szentelésének templomát, a börtönévek leghírhedtebb helyszínét, a püspöki székhelyet és végső nyughelyét.
Cikk
Kezdetben hatvan, ma már százhatvan rászorulónak nyújt segítséget, heti öt napon meleg ebédet a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyha. A Szent Márton Alapítvány által működtetett konyha fenntartása több mint hétezer lejbe kerül havonta, támogatói folyamatosan vannak, a gondoskodó lelkület segít a működtetésben.
Cikk
Fontos, hogy a papság közvetlen elöljárója olyan valaki legyen, akit ők maguk is elfogadnak – fogalmazott a főesperesi kinevezésekkel kapcsolatban Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári főegyházmegye általános helynöke. Az Egyházi Törvénykönyv, valamint a Zsinati Könyvben előírtak értelmében a főpásztor öt évre nevezi ki a főespereseket, de ezt megelőzően kikéri a paptestvérek véleményét.
Cikk
Márton Áron tisztelete a román közönség körében
Június 5-én főműsoridőben, este 8 órától a román televízió kulturális csatornáján Márton Áron püspökre
emlékeztek. A Polemicile TVR Cultural címet viselő adásban Stejărel Olaru, a műsorvezető először Csendes Lászlóval, a CNSAS tagjával beszélgetett Rezistenţa prin cultură– Kulturális ellenállás (ellenállás a kultúra segítségével) címen. A szinte félórás beszélgetést egy 26 perces dokumentumfilm vetítése követte. A filmet Cristian Amza jegyzi, szerkesztője Mariana Ioniţă, operatőr Sorin Chivulescu, címe pedig: Un episcop pe drumul crucii – Egy püspök a keresztúton.
Cikk
ÚJ TANTERVEK LEN-1/2011 ALAPJÁN
előkészítő osztály
1. osztály
Cikk
2011. július 8-án, a déli harangszó idején elhunyt Hajdó István ny. gyergyói főesperes, székelylegyelfalvi plébános - tájékoztatta a gyulafehérvári főegyházmegye papságát Tamás Barna ifjúsági főlelkész, fogarasi plébános.
Hajdó István Bogárfalván született 1942. december 18-án, 1962-68 között végezte tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, Márton Áron szentelte pappá 1968. április 21-én. Ezt követően papi szolgálatát Nyikómalomfalván kezdte, majd 1978-1985 között Gyergyóújfaluban volt plébános.
Cikk
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Cikk
Ünnepi vesperás, díszoklevelek átadása, orgonakoncert, éjszakai virrasztás a székesegyházban, a millenniumi kiállítás megtekintése, Krisztussal ezer esztendeig és Gyulafehérvár érseki katedrálisa című dokumentumfilmek szabadtéri vetítése, hálaadó szentmise.
Cikk
„A szót nem adjuk, csak ha nyelvünk vele tépik"
Napba öltözött Asszony, csíksomlyói Szűzanyánk, hazajöttünk!
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.