Egy egész napon át imádkoztak

Rózsafüzérrel a kezükben, hangosan imádkozó kis csoport rótta végig szombaton Marosvásárhely utcáit. A katolikus vallás szokásvilágát idéző rózsafüzér-zarándoklatra Marosvásárhelyen második alkalommal került sor a Máltai Segélyszolgálat kezdeményezésére. A hívek élő imaláncot alkotva körbejárták a város katolikus plébániáit, és mindenhol imádkoztak.

Tavaly novemberben szervezték meg az élő imaláncot alkotó zarándoklatot, most egy hónappal korábban került rá sor, elsősorban a már beállt hideg időjárás miatt, másrészt pedig az új időpontot az is indokolttá teszi, hogy október a rózsafüzér hónapja. A rózsafüzér-zarándoklat résztvevői szombaton reggel 8 órakor indultak el az Egyesülés negyedbeli Szent Család templomból, majd a Szt. Imre, a meggyesfalvi Szt. Erzsébet, a kövesdombi Szt. Miklós-templom, a Tudor negyedbeli Szt. Kozma és Damján, a Köteles utcai minoriták temploma következett, majd a főtéri Keresztelő Szent János-plébánia volt a zarándoklat végső állomása. A több tíz fős csapat végigjárta a várost, mindenik templomban imádkoztak, és mindenik helyszínen újabb hívek csatlakoztak hozzájuk, ezáltal is sikerült kapcsolatot teremteniük a marosvásárhelyi plébániák hívei között. Mindenütt szinte teljesen sikerült megtölteni Isten szent hajlékát. A máltai tagok szerint a zarándoklat fő célja, hogy a résztvevők élő imaláncot emeljenek Marosvásárhely köré, amelynek során a Szűzanya oltalmába ajánlják a várost és lakóit. Továbbá, hogy az imádság hatására leomoljanak azok a falak, amelyek a város lakóit egymástól és Istentől elválasztják.

Menyhárt Borbála, Népújság, 2013. október 21.

Fotó: Nagy Tibor

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)