Cikk
A sepsiszentgyörgyi plébániatemplom búcsúünnepe egyben a főegyházmegyei Szent József-év első, ünnepélyes mozzanata. A szentmise több mozzanata is a családokat állította előtérbe: ők olvasták az olvasmányokat, vitték az adományokat az oltárhoz és különböző szimbólumok segítségével jelenítik meg a házasság, a családi élet szépségeit.
Cikk
Kerekes László segédpüspök Gyimesközéplokon az új egyháztanács beiktatásán vett részt március 14-én.
Cikk
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek orgonát szentelt a 11 órai szentmise keretében Lemhényben, 2021. március 14-én, majd utána meglátogatta a felújítás alatt álló ősi Szent Mihály-templomot, amire két község, Lemhény és Kézdialmás jelentős EU-pályázatot nyert a 2020-2021-es időszakra.
Cikk
Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepét választotta dr. Kovács Gergely püspökké szentelése és érseki beiktatása időpontjául, helyszínéül pedig a gyulafehérvári székesegyházat. A jeles esemény első évfordulóját Gyulafehérváron, a járványügyi korlátozásokat szem előtt tartva, két részben: délben a papnevelő intézet dísztermében, délután pedig az érsekségen ünnepelték.
Cikk
Elkezdődött a Nagyböjt, a bűnbánati időszak, a lelki zarándoklat, mely alkalmat ad mindannyiunk számára a megtérésre és arra, hogy méltóképpen felkészülhessünk Jézus Krisztus feltámadásának, a Húsvétnak megünneplésére.
Cikk
Istennek, egyháznak, teológiai tudományoknak szentelt élet 75 évéért adtak hálát Gyulafehérváron a papnevelő intézet nagytermében február 12-én du. 5 órától Jakubinyi György közvetlen munkatársai és az érseki központ papjai, valamint a papnövendékek.
Cikk
Életének 81., papságának 54. évében, 2021. február 11-én, türelemmel viselt hosszas szenvedés után Balázs György c. esperes, nyugalmazott plébános visszaadta lelkét Teremtőjének.
Cikk
Dr. Kovács Gergely érsek vezetésével az érsekség munkatársai a mai napon a szokásostól eltérő módon imádkozták az Úrangyala imádságot. 1938. december 24-én XI. Piusz pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezte ki Márton Áront, ezt követő évben február 12-én részesült a szentelés kegyelmében. Ezen jeles esemény 82.
Cikk
A testvériség világnapja: február 4. - Egy lépés a párbeszéd kultúrájában Ferenc pápa a béke követeként közös nyilatkozatot írt alá emberi testvériségről, a világbéke és a békés együttélés érdekében.
Cikk
Boldog Carlo Acutis nagy példa az ifjúság számára: rövid élete alatt arra törekedett, hogy mindennapjainak középpontjába Jézus Krisztust állítsa. Számunkra is ez a küldetés, a fiataloknak megmutatni Krisztust, illetve hozzá vezetni őket. 2020-ban a Főegyházmegyei Ifjúsági Irodánk éves terve átíródott a világjárvány miatt, de programjainkat megvalósítottuk.
Cikk
Bíztatom paptestvéreimet és a kedves híveket, hogy aktívan kapcsolódjanak be 2021. január 17-24. között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét programjába. Ahol lehetséges, ott a más felekezetűekkel együtt szervezzék meg az imahetet. Ahol erre nincs lehetőség, vagy nem aktuális a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért
Cikk
Az elmúlt év megpróbáltatásokat és korlátozásokat hozott, amelyek sok, számunkra kedves és fontos tevékenységben akadályoztak meg, találkozásokat tettek lehetetlenné. Ne felejtsük el azonban, hogy mindezek mellett is volt részünk örömökben, ajándékokban és kegyelemben.
Cikk
Szent Család vasárnapján Ferenc Szentatya a déli Úrangyala imádság alkalmából bejelentette, hogy az Amoris Laetitia
Cikk
Urunk megkeresztelkedése ünnepén, január délben 12 órakor az  Érsekség facebook oldalán és a templom.ro oldalon online követhető a házszentelés, amelyet Kerekes László, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke végez.
Cikk
Lángba borult házakról, menekülő gyermekekről, javaikat menekítő kétségbeesett férfiakról és asszonyokról láthatunk képeket a világhálon, a január 7-én történt csíksomlyói tűzvészt követően. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében 2021. január 17-én gyűjtést szervezünk a bajbajutottak megsegítésére.
Cikk
Amikor Haynald Lajos erdélyi püspök 1859-ben rendelkezett az örökös szentségimádás megújításáról, körleveléből kitűnik, hogy annak régi hagyománya volt főegyházmegyénkben. A 2021. január 1-jén az érseki kápolnában tartott szentségimádáson mintegy útjára indult az Uram, küldj munkásokat aratásodba! – Imádkozzunk papi hivatásokért! imafüzet.
Cikk
Főegyházmegyénk segédpüspöke videóüzenetben kíván áldott, békés új esztendőt >> 
Cikk
Jézus Krisztus megszületett, a világunkba jött. Miért is jött közénk? Elgondolkoztató, hogy nem az uralkodás és a fölöttünk állás igényéért, és annak érvényesítéséért jött, hiszen ez nem teszi őt gazdagabbá. Nem számítgatásból vagy érdekből, hiszen nem lesz több azáltal, hogy minket magának akar, és magának megkeres. Akkor miért? Azért, mert adni akar nekünk, nem kapni. Azért, hogy feláldozza magát értünk. Az ajándékozás mindig is Isten lényege volt, kezdve a világ teremtésétől, az ember megteremtésén keresztül, egészen önmaga odaajándékozásáig. Felfoghatatlan, mély titok ez. Ha egy szikrányit is felfogunk ebből, igazi karácsonyunk van. Megérte (nekünk), hogy övéi közé jött.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.