Advent első vasárnapja Istenhez való fordulásunk első napja. Gyarapodni és gazdagodni szeretnénk a szeretetben egymás iránt. Ez csak úgy lehetséges, ha közeledünk a Végtelen Szeretet, Isten felé, aki szeretetből közénk jött. Szükségünk van állhatatosságra, kitartásra az Istennek tetsző élet megélésében. Haladjunk, fejlődjünk a szeretet megélésében, hogy megállhassunk az Emberfia színe előtt.
Cikk
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledvén, cselekvő módon emlékezzünk a magyar szentre, akit az egész világon a szolgáló szeretet példaképeként ismernek és tisztelnek. Erzsébet a másokkal való törődést állítja elénk követendő példaként, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a másokkal való törődés az odafigyeléssel kezdődik, de ez nem állhat meg az együttérző sajnálkozásnál, hanem cselekvő magatartássá kell válnia.
Cikk
A szinodális folyamat három szakaszból áll. Az első szakasz az egyházmegyei, amely a 2021. október 17-én tartott megnyitástól 2022 márciusáig tart. Ezalatt arra keressük a választ, hogyan valósul meg ma főegyházmegyénkben az „együtt járásunk”, és milyen konkrét lépésekre hív minket a Lélek, hogy növekedjünk ebben a szünodoszban.
Cikk
A BGA/7223/2019 – GYE-KP-1-2019/1-000395 – pályázati támogatásnak köszönhetően több gyermekcsoportot tudtunk fogadni Levéltárainkba.
Cikk
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmise keretében október 10-én nyitotta meg a 2023-as püspöki szinódushoz vezető folyamatot. Világszerte ugyanezt teszik a főpásztorok saját egyházmegyéjükben. Ez történt október 17-én a 10 órakor kezdődött szentmise keretében a gyulafehérvári székesegyházban is.
Cikk
A XVI. Rendes Püspöki Szinódus Gyulafehérvári Főegyházmegyei szakaszát Kovács Gergely érsek nyitotta meg október 17-én, vasárnap de. 10 órakor a gyulafehérvári székesegyházban. A megnyitó szentmisén készült videó az érsekség Facebook-oldalán visszanézhető.
Cikk
Közeledik szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás pártfogójának emléknapját Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. Az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában írja Ferenc pápa, hogy Isten szava „belülről táplálja és erősíti a keresztényeket, és teszi képessé őket a hiteles evangéliumi tanúságtételre a mindennapi életben.”
Cikk
Az egyes látogatásokra a pápát népes újságírócsapat kíséri. Akinek erre a vatikáni sajtóközpont akkreditációt ad, ezáltal hivatalos lehetőséget kap az utazást dokumentálni, az a római repülőtérről való indulástól a visszaérkezésig kíséri minden helyszínre a szentatyát. A célország újságírói mindig kiemelt helyet kapnak ilyenkor: a repülőgépen ők tehetik fel az első kérdést.
Cikk
A budapesti Magyar Nemzeti Levéltárban mutatták be Molnár Tibor In nomine Domini. A Kalocsai Érseki Szentszék által holttá nyilvánított első világháborús bácskai katonák adattára című kötetet. A bemutatón Kovács Gergely érsek is részt vett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően.
Cikk
„Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szeptember 12-én, vasárnap a budapesti Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, amelyet Ferenc pápa mutatott be, a NEK Titkárságának tájékoztatása szerint több százezer résztvevő előtt.
Cikk
Az ünnep más, mint a többi nap. Arra való, hogy hétköznapi életünkből, a mókuskerékből (ahogy ma divatosan mondani szoktuk) kilépjünk, egymással találkozzunk, gondolatainkat és gondjainkat megosztva egymás szemébe nézzünk, egymásnak örüljünk, barátkozzunk és így élő lözösséget alkossunk.
Cikk
Szeptember 10-én, 11-én és 12-én, pénteken, szombaton és vasárnap nagyváradi hívek egy-egy csoportja kapcsolódott a Budapesten zajló eucharisztikus kongresszus eseményeibe. Szombaton vonattal megérkeztek az erdélyi hívek, akik szervezett keretek közt zarándokoltak. A kolozsvári Szent Cecília-kórus kb.
Cikk
Uram, Te tudod, hogy szeretlek (Jn 21,15–17) – válaszolta Szent Péter apostol Jézusnak, amikor megkérdezte tőle, hogy „Szeretsz engem?”, és ezt választotta püspöki jelmondatául Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök is, akit egy évvel ezelőtt, 2020. augusztus 29-én szenteltek püspökké a csíksomlyói kegytemplomban.
Cikk
Csíkszentdomokoson hagyománnyá vált a falu nagy szülöttjének születésnapjához legközelebb eső hétvégén konferenciát tartani, Márton Áron püspökre emlékezni, az emlékből táplálkozva erősödni, felnőni a jelen tennivalók, feladatok által kirajzolódó kihívásokhoz.
Cikk
Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 125. évfordulójára készülve dr. Kovács Gergely érsek a doberdói fennsík magyar kötődésű első világháborús helyeire látogatott. A zarándoklat fontosabb célpontjairól és mozzanatairól szóló képes beszámolónkat olvashatják.
Cikk
Megtartották a XIX. Márton Áron zarándoklatot augusztus 9. és 11. között. Ez volt az első alkalom, amelyet Kovács Gergely korábbi posztulátor mint érsek vezette a zarándoklatot. A zarándokcsoport magvát a csíksomlyói kegytemplom kórusa képezte, melyet 15 csíki településről érkezett zarándokok egészítettek ki.
Cikk
Székelyudvarhelyen a Pastor Bonus papi öregotthonban töltötte nyugdíjas éveit, ahol 2021. július 21-én hunyt el. Temetési szertartása 2021. július 23-án, pénteken du. 1 órakor kezdődik a nyárádremetei plébániatemplomban, amelynek kertjében temetik el földi maradványait.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.