Cikk
Erdélyi középiskolák ballagási ünnepségeiről készült tudosításokat gyűjtöttünk. Kolozsvár, Gyimesfelsőlok, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyói-medence, Nyárádszereda magyar végzőseinek kicsengetéséről olvashatunk.
Cikk
Bár eredetileg a sürgősségi napirendi pontok között szerepelt, nem tárgyalta a marosvásárhelyi önkormányzat május 29-i ülésén a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium kérdését. Arra hivatkozva napolták el, hogy a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá az intézmény létrejöttét – írja Antal Erika a maszol.ro-n.
Cikk
A csíkzsögödi Szent Háromság-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándok-latnak, melynek során immár negyedszerre fűztek rózsafüzért Csíkszereda köré, imával és énekszóval ölelve át a várost.
Cikk
A fogyatékkal élők mindennapjaiba nyerhettek betekintést az érdeklődők a Gyulafehérvári Caritas által pénteken szervezett figyelemfelkeltő napon a csíkszeredai Mikó-vár előtti téren.
Cikk
Nepomuki Szent János emléknapján, pénteken a búcsús szentmisén nem csak a farkaslakiak vettek részt a plébániatemplomban: az élő adás által sok ezer Mária Rádió-hallgató is bekapcsolódhatott a nagyszámú pap által c
Cikk
„Azok voltak kevesebben, akik kétségbe vonták, hogy Gyergyóremetén felépülhet a negyedik templom. Remetének van keresztény jövője. Mindig lesz, ki megnyissa ajtaját, innen fog erőt, hitet meríteni” – vélekedett a polgármester a remetei, alszegi templom csütörtöki felszentelésekor.
Cikk
Több mint negyven ünneplőbe öltözött harmadik osztályos éneke csendült fel a székelyudvarhelyi Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban vasárnap: a nagymise keretében első alkalommal járultak szentáldozáshoz.
Cikk
Három évvel a madéfalvi veszedelem tiszteletére állított emlékmű közelében felépítendő Siculicidium-kápolna alapkőletétele után végre tető alá kerülhet a létesítmény. Az idei munkálatok hamarosan elkezdődnek, az épület befejezésére azonban még várni kell. Ez a beérkező adományok és a rendelkezésre álló pénzforrások függvénye.
Cikk
A Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Teleki László Alapítvány és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közreműködésével felújított gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház fejedelmi (déli) kapujának ünnepélyes átadására május 21-én, szerdán 15 órakor kerü
Cikk
A zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal – többek között ezt a célt is szolgálja az Élő Rózsafüzér zarándoklat, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg Csíkszeredában. A május 24-én zajló eseményt az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo szervezi.
Cikk
Húsvét ötödik vasárnapján hetvenöt harmadik osztályos gyerek részesült első alkalommal szentáldozásban a csíkszeredai Millenniumi templomban, ahol Darvas-Kozma József esperes-plébános celebrált ünnepi szentmisét.
Cikk
Nt. Szilágyi Lőrinc szentszéki tanácsos, címzetes esperes, plébános 2014. május 16-án, pénteken hajnalban, életének 70., papságának 46. évében, szentségekkel megerősítve, súlyos betegségét türelemmel viselve, hazatért Teremtő Atyjához. Temetése szülőfalujában, Gyergyócsomafalván 2014. május 19-én, hétfőn, 13-órakor lesz, végrendelete szerint a ravatalozó kápolnájából a helyi temetőbe.
Cikk
Megemlékezés és kiállítás a Holokauszt évében articol în limba română >> A Holokauszt Emlékév keretében a Gyulafehérvári Érsekségen 2014. május 15-én megtartott kiállítással egybekötött megemlékezésen elhangzott előadások kiinduló pontja az a történelmi tény volt, hogy 70 évvel korábban Márton Áron püspök 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály templomban, majd május 22-én a magyar hatóságoknak írt levelében határozottan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. -articol în limba română >>
Cikk
Manapság mondhatni tabunak számító témát boncolgatott május 15-én a Katolikus Akadémia meghívott előadója, Révay Edit, budapesti szerzetesnő, a Szent Szív Társaság tagja. Előadásának címe A haldokló és az őt körülvevő család mint közösség.
Cikk
Persoana lui Márton Áron (1896-1980), episcop romano-catolic de Alba Iulia se identificã practic cu spiritul de apărare a libertăţii, cu reprezentarea intereselor poporului său şi ale comunităţilor din mediul său.
Cikk
Sokan járultak hozzá, hogy kívül-belül megújulhatott Pálpataka leányegyházközségének, Szencsednek a misézőhelye. A kilenc helyben lakó római katolikus kápolnájának korszerűsítéséről az Udvarhelyi Híradó már beszámolt. Ám a kész munka látványa számunkra is megható volt: a kivitelezőknek sikerült összeegyeztetniük a régit az újjal.
Cikk
A húsvétot követő negyedik vasárnapot papokért, szerzetesekért ajánlja fel a világegyház
Cikk
Több mint 500 felkészített katolikus kereszténynek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét bérmakörútján dr.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.