Cikk
Szülőfaluja templomának búcsúján mutatta be ezüstmiséjét Balázs Ferenc jelenleg Marosvásárhelyen szolgáló plébános. Jézus Szent Szíve ünnepén az isteni szeretetről, annak üzenetéről szólt a gyergyóditrói hívekhez és a búcsú zarándokaihoz.
Cikk
A helyszíni tudósításban elsőnek Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, majd Zsigmond Barna, csíkszeredai főkonzul, végül pedig P. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke szólal meg.
Cikk
A jó Isten végtelen kegyelméből főegyházmegyénkben szolgáló papok közül többen az idén emlékeznek szentelésük 25., 50., illetve 70. évfordulójára.
Cikk
Keresztelő Szent János oltalmába ajánlott templomuk búcsújára gyűltek össze a tekerőpataki hívek és vendégeik kedden, az ünnep alkalmával került sor a felújított istenháza újraáldására is. A szertartást Jakubinyi György érsek végezte, az ünnep szónokaként Szent János életének és vértanúságának örök érvényűségére hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Cikk
Június 21-én ballagtak a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának idei végzősei, megelőlegezve a záróvizsga sikerét, ünnepélyesen elbúcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól, a kolozsvári diákévek első felétől (hiszen valójában a három éves alapképzés után ajánlott a további két évet is elvégezni ahhoz, hogy valóban a pályára és hivatásra felkészültnek mondhassák magukat!).
Cikk
Gyermekkoromban nem szerettem a városiakat. Affektáltak, urizáltak, szinte „kitörött a nyelvük” beszéd közben – ’pláne Kati hova mész, sőt a patikába… ilyen direkt időben? , no ne szimpatizálj’ -, és mindig lenézték a falusiakat. Elmaradottnak, primitívnek tartották.
Cikk
A Múzeumok Éjszakája keretében, szombaton délután ismertették a Csíki Székely Múzeum régészei által végzett ásatások eredményeit. A mindszenti katolikus templomhoz utazhattak ki az érdeklődők megtekinteni az ott nyitott szelvényeket.
Cikk
Bilibók György első ünnepélyes szentmiséjét vasárnap mutatta be a csíkszeredai Millenniumi templomban szülei és nagyszülei jelenlétében.
Cikk
Hat éves munka eredményét áldja meg Jakubinyi György érsek Tekerőpatakon június 24-én, Keresztelő Szent János napján 11 órakor kezdődő szentmise keretében Jakubinyi György érsek ünnepélyesen megáldja a restaurált 280 éves templomot. A szent hajlék teljes felújítását több irányból támogatták, a helyi közösség is kivette a részét.
Cikk
Árvíz, tűzvész után, betegségből való felgyógyulást követően állították az útszéli kereszteket. Szárhegyen ezek száma harminckettő, felújításukat egy helybéli kezdeményezte, de sokan siettek segítségére. A községben úgy tartják, a fiatalságot nem szabad keresztvetőhely nélkül hagyni.
Cikk
Az úrnapi körmenet szokása A pünkösdöt követõ tizedik nap Úrnapja, az oltáriszentség ünnepe – idén június 19. Sajátosan katolikus ünnep, központjában olyan hittétel áll, amely megkülönbözteti egymástól a keresztény felekezeteket. A katolikus egyház hiszi és hirdeti: a liturgiában a pap szavára Isten lehetségessé teszi, hogy a kenyér és bor színe alatt valóságosan jelenvalóvá váljon Krisztus. A protestáns egyházak mindezt jelképesen értelmezik.
Cikk
Pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelte Botár Gábor Kis Szent Teréz-plébániatemplomban június 14-én, szombaton nagyszámú paptestvérrel celebrálta hálaadó szentmiséjét Botár Gábor szentszéki tanácsos-plébános. Az ezüstmisén örömünnepet ült a helyi közösség és a vendégek.
Cikk
Ünnepélyesen mutatták be vasárnap este a Márton Áron Katolikus Ifjúsági Házban a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia történetét a kezdetektől napjainkig magába foglaló könyvet.
Cikk
Szentháromság vasárnapján sokan kiszorultak a homoródalmási római katolikus templom búcsús szentmiséjéről a templomkertbe – egyre népesebb a lövétei keresztalja és az anyaegyházközség, Karácsonyfalva
Cikk
Immár 14. alkalommal népesült be az István pap tér és környéke az Alfalvi Falunapokra. A búcsús prédikáció a közösségi lét, az együtt létezés fontosságára hívta fel a figyelmet, de mondhatjuk azt is, hogy az ünnepségsorozat összességében a közösségről, közös ünneplésről, közösségépítésről szólt.
Cikk
A templom önmagában is nagy érték, hiszen Istennek a háza, a vele való találkozásunknak a színhelye – hangzott el azon a vasárnapi búcsús szentmisén, melynek során megáldották a nemrég felújított csíkzsögödi istenházát. A műemlék templomnak a restaurálása 2013 tavaszán kezdődött el, az egyházközségnek többek között számos nyertes pályázat révén sikerült finanszíroznia a beruházást.
Cikk
Páduai Szent Antal ünnepén, a péntek esti szentmise keretében Urbán Erik templomigazgató megáldotta a gyermekeket a csíksomlyói kegytemplomban.  
Cikk
Kiosztották a Magyar Művészetért díjat, átadták a Zrínyi Ilona, az Árpád fejedelem, a Petőfi Sándor és az Ex Libris díjakat A Magyar Művészetért XXXIII. Gáláján Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek ítélték a Mátyás király-díjat 2014. június 13-án Budapesten. Frigyesy Ágnes tudósítása és képriportja
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.