Cikk
Pirosbetűs nap volt szerdán Gyergyóditróban. 2015. március 4. – ekkor kondult meg először a felszegi harang. Ezen a napon került önkéntesek jóvoltából a haranglábba a szekfűs koszorúval ékesített adomány, rajta ezen felirattal: Készült az Úr 2014. évében Márton Áron püspök tiszteletére, a ditrói hívek lelki üdvére. Baróti László Sándor plébános idejében, Ferenczi Imre és neje, Margit adományából.
Cikk
Lelkipásztor a Verbum Egyesület élén Gondviselésszerűen éppen erdélyi katolikus sajtónk fennállásának 25. évében örömmel jelenthetem be a kedves olvasóknak, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság átszervezte a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vezetését, amelynek igazgatójává Szőcs Csaba lelkipásztort nevezte ki. Ezzel mintegy újra papi jelenlét jelzi a Verbum kiadványainak katolikus elkötelezettségét.
Cikk
A negyvennyolcas forradalom és szabadságharc eseményeinek könyvtárnyi irodalma van.
Cikk
Tizennyolc esztendeje, hogy Tamás József gyulafehérvári segédpüspököt – főegyházmegyénk általános helynökét és Valabria címzetes püspökét – 1997. március 1-jén szentelte püspökké dr. Jakubinyi György érsek a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony kegytemplomban.
Cikk
Közös programmal siet az idősek és hátrányos helyzetűek segítségére a rendőrség, a Caritas, illetve a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság. A Hargita megyei projekt országos premier.
Cikk
Beszélgetés Kiss Ulrich marosvásárhelyi jezsuita szerzetessel Marosvásárhely egyházi és lassan kulturális életében is érdekes színfolt a minorita templom, és az ott élő, szolgáló jezsuiták. Kiss Ulrich SJ tavaly szeptembertől csatlakozott a jezsuitákhoz előljáróként, hogy a szolgálatokat összehangolja, irányítsa. A jezsuiták marosvásárhelyi jelenlétéről, terveiről, a nagyböjt és az iskolai vallásoktatás lényegéről Simon Virág, a Vásárhelyi Hírlap munkatársa beszélgetett a jezsuita szerzetessel.
Cikk
Ha azt mondanák, hogy holnapután kell vinni önteni, akkor már lehetne – fogalmazott Sárpátki Zoltán, a Márton Áron-szoborkompozíció elkészítésével megbízott szobrászművész.
Cikk
Gyergyószentmiklóson mutatja be A tékozló fiú című előadását a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. A produkció február 24-én, kedden 19 órától tekinthető meg a művelődési ház nagytermében.
Cikk
A tanügyi törvény előírja, hogy a vallás tantárgy az iskolai törzsanyag (kötelezően tanítandó tantárgyak) része; az államilag elismert felekezetekhez tartozó gyerekek számára, létszámuktól függetlenül biztosított alkotmányos joguk, hogy részt vegyenek a saját felekezetük hittanóráin. A Tanügyminisztérium körlevelében utasította a megyei tanfelügyelőségeket, hogy folyó év március 6-ig minden iskolában a szülők töltsenek ki egy típusnyomtatványt, amennyiben szeretnék, hogy gyerekeik vallásuk szerinti hitoktatásban részesüljenek.
Cikk
Izgalmasnak ígérkezik az a játékfilm, ami Márton Áron püspök életét mutatná be. Az elképzelés Papp László marosvásárhelyi katolikus atyának a nevéhez fűződik, aki egyébként az 1980-as években Kézdivásárhelyen is szolgált, amúgy a film cselekményének egy része a céhes városban játszódna.
Cikk
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Cikk
A csíksomlyói zarándokhely, a kassai dóm és az érsekújvári katolikus templom felújítása szerepel többek között a magyar kormány által idén támogatott határon túli egyházi intézmények listáján.
Cikk
Hívők sokasága zarándokolt el a betegek világnapja alkalmából a csíksomlyói kegytemplomba szerdán, február 11-én, ahol az ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta.
Cikk
A Szent Gellért Alapítvány a hétvégén negyedik alkalommal rendezte meg kamaszoknak és fiataloknak a Rólam beszélsz? hívó gondolatú önismereti tábort.
Cikk
Pontosan huszonöt évvel ezelőtt tartottuk az első Keresztény Szót a kezünkben, izgalommal, örömmel szimatolva az akkor még a hagyományos betűszedéssel, nyomdai techniká
Cikk
A keresztény élethez alapjáratban hozzátartozik a böjt. Sokaknak van böjti tapasztalata, nem kevés köztük a fiatal sem. A böjt a céljaink megerősítése, odaadásunk eszköze. Böjtölnek önmagukért, másokért vagy éppen szociális indíttatásból. Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató böjttel kapcsolatos gondolatait osztja meg.
Cikk
Így kezdődik a főnök tízparancsolata, majd azzal folytatódik, hogy neki igaza van. Mindig. Mert ő főnök. Ha netán nem lenne igaza, akkor is érvényes a második és harmadik cikkely. Azért főnök. Ő nem késik, csak akadályozták. Ő nem hazudik, csak félretájékoztatták. A főnököt nem jó birálni, mert odatesz, hogy oldd meg jobban!
Cikk
Huszonöt év telt el azóta, hogy a népakarat véget vetett Romániában a kommunista diktatúra uralmának, és ez a történelmi fordulópont egyházunk életében is sok régen várt változást meghozott. Dr. Jakab Antal püspök, aki abban az időszakban a Gyulafehérvári Egyházmegye főpásztora volt, mindent megtett, hogy az új idők szavára megfelelő válaszokat adjon. Ennek a törekvésnek az eredményeként indulhatott újra negyvenkét keserves esztendő után, 1990. február 12-én a katolikus sajtó Erdélyben.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)