Cikk
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom belsejében látható Lukácsovits Magda művésznő tizenkét képből álló imakép-sorozata ötven éve készült. Az évforduló kapcsán május 30-án, főpapi szentmisét követően kiállításmegnyitóra kerül sor. Az ünnepségre szóló meghívót tesszük közzé.
Cikk
Három hónap alatt kemény munka árán egy csodát alkottunk – mondta Orbán László, az Erdélyi Utakon Egyesület elnöke a csíksomlyói kegyhelyről készített bronz térplasztika csütörtök délutáni avatásán.
Cikk
A Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatója idén hatodik alkalommal rendezett figyelemfelkeltő napot, Mindannyian mások vagyunk jeligével. A csíkszeredai Mikó-vár terén május 19-én több mint nyolcszáz kíváncsi gyerek nyert betekintést a fogyatékkal élők világába.
Cikk
Isten kegyelme mellett alapvetően négy létfontosságú erényt kell elsajátítanunk ahhoz, hogy emberségünkben is edzettekké váljunk: okosság, lelki erősség, igazságosság és mértékletesség.  C. M. Martini, nemrég elhunyt milánói bíboros szerint a mértékletesség nem más, mint a ceruzahegyzés képessége.  Sebestyén Péter írása >>
Cikk
Nem lehetne jobbkor ajánlani Darvas-Kozma József A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyvét, mint pünkösdre készülőben.
Cikk
„A Szentlélek változásra sarkall, és mi kényelmesek vagyunk” – idézte Paul M. Zulehner kolozsvári előadásán Ferenc pápát. A neves vallásszociológus és pasztorálteológus a Verbum kiadónál megjelent kötetét (amelyet Peter Neunerrel közösen írt) mutatták be a BBTE RK Teológia Karának dísztermében május 18-án.
Cikk
A keresztény szellemiségű kiadók magyarországi seregszemléjét ebben az évben is Budapesten tartotta meg a Szent István Társulat (SZIT) május 11–16. között.
Cikk
Templomainkban lezárult a kárpátaljai testvéreink számára meghirdetett gyűjtés, összesen 219.899 lejt adományoztak a hívek. A főegyházmegyei gyűjtéseink között kiemelkedő és példás szolidaritásra vall, hiszen ennél nagyobb összeget eddig csak a 2010-es Haiti földrengés áldozatai számára adományoztak (273.460 lej).
Cikk
Nem véletlenül volt a Belső Iránytű meghívottja pünkösd közeledtével Balázs József festőművész, ezúttal zarándok minőségében. Az sem véletlen, hogy ő olyan élményeiről számolt be, amelyek Somlyóra gyalogszerrel menet-jövet vele megtörténtek... véletlenül.
Cikk
Orgonakoncerttel ünnepelték meg vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban az orgona felújítását. A szentmise keretében Tamás József csíkszeredai segédpüspök megáldotta a felújított és korszerűsített hangszert.
Cikk
Huszonöt éve jelenik meg a Keresztény Szó, a rendszerváltás utáni első erdélyi magyar katolikus sajtótermék. A lapot kiadó Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vezetőjével, Szőcs Csaba atyával a romániai magyar katolikus sajtó közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a Magyar Kurír igazgatója és főszerkesztője, Kuzmányi István. 
Cikk
Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató és dr. Csókay András idegsebész, agykutató a ferencesek barátaiként térnek újra vissza Csíksomlyóra, hogy tanúságot tegyenek hitükről, megosztva gondolataikat a kegytemplomba járó hívekkel, az érdeklődőkkel. Kellermayer  Miklós 2011-ben a Ferences Óra elnevezésű előadássorozat keretében A kezdet és a vég misztériuma között bajba jutott ember címmel, 2014. pünkösdjén pedig Csókay Andrással együtt Tudásunk, igazságismeretünk szintjei címmel tartott előadást. A továbbiakban egy kis ízelítő olvasható idei, Viszonyulásunk az igazsághoz című előadásuk témájából, amelynek bővebb kifejtésére 2015. május 21-én, csütörtökön az esti szentmise után, fél 8-kor kerül sor a csíksomlyói kegytemplomban.
Cikk
Előadás a Katolikus Akadémián Ima és személyes hívás az ignáci hagyományban címmel tartott előadást május 14-én, csütörtökön a Katolikus Akadémián, a Római Katolikus Teológiai Fakultáson a jezsuiták magyarországi rendtartományának tartományfőnöke, Forrai Tamás.
Cikk
Lezárult a „turné” Vasárnap délben Gödemesterházán, a gyönyörűen felújított római katolikus templomban zárult az a könyvbemutató-sorozat, amelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által 2013-ban Ratosnyán szervezett riporttábor „terméseként” megjelent Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetet ismertették. 
Cikk
A magyar közmédia ünnepi műsorajánlója A Szentlélek eljövetelét a közszolgálati csatornák méltósággal ünneplik. A palettán szentmisék és a jeles naphoz illő műsorok szerepelnek.
Cikk
Pilinszky János nemcsak a 20. század magányos hegycsúcsa Ady Endre és József Attila „hegyvonulatában”, de európai kitekintésben is mérföldkő. Megkerülhetetlen, sőt meghaladhatatlan. Amikor kortársait, a magyar irodalom élő legendáit szóra birták, vallomásaikban is csak azt próbálták szavakba sűríteni, ami Pilinszkyben őket meghaladta. Sebestyén Péter írása...
Cikk
A csíksomlyói kegytemplom–pápai kisbazilika búcsúnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén, 2015. július 2-án az Erdélyi Főegyházmegye területén szolgáló megszentelt életet élő nővérek és testvérek közös zarándoklaton vesznek részt. Urbán Erik OFM, a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynök által jegyzett meghívót tesszük közzé. 
Cikk
A megszentelt élet évében a Magyar Kurír „Az én szerzetesem” címmel kampányt hirdetett. Arra biztatják az olvasókat, hogy osszák meg, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Ezúttal a csíkszeredai Erdély Teréz Urbán Erik ferences atyát mutatja be.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)