Advent negyedik vasárnapján Gyulafehérváron, a 9 órától kezdődő szentmise keretében Jakubinyi György érsek megnyitja a székesegyház Szent Kapuját. A főegyházmegyében a harmadik Szent Kapu ugyanazon a napon Kolozsváron nyílik.
Cikk
Az októberben, Rómában lezajlott Családszinódus során tanúi lehettünk annak, hogyan működik körünkben a Szentlélek. Az egyes tapasztalatokból, javaslatokból egy újfajta egyház képe bontakozott ki. Természetesen az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházé, amely ugyanaz, mint volt, mégis új hangsúlyokkal.
Cikk
A csíksomlyói kegytemplomnál nyitották meg advent harmadik vasárnapján az irgalmasság első erdélyi szent kapuját. A Csíkszeredához tartozó ferences kegyhely temploma pápai kisbazilika, és a Szűzanya 500 éves kegyszobrának köszönhetően nemcsak a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye, hanem a nemzet legnagyobb zarándokhelye is.
Cikk
Előadás a Katolikus Akadémián
Ferenc pápa egyesek szerint zseniális újító, mások nem látják az eredményeket. Egyesek szerint túl messzire megy, mások csak léggömbnek értékelik a sajtó által igen kedvelt mondásait. Vik János, a BBTE RK Teológia Karának tanára december 10-én, csütörtökön este egy más nézőpontot ajánlott minderre.
Cikk
Erdély négy városában szerveztek jótékonysági koncertet az elmúlt napokban a Márton Áron filmért. Zenészek, zenekarok, színészek, énekesek tették emlékezetessé a jótékonysági esteket.
Cikk
Elkezdődött az Irgalmasság éve a gyulafehérvári szemináriumban
Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, délután 5 órától a gyulafehérvári Papnevelő Intézetben működő Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) Inside the Vatican szakosztályának szervezésében a szeminaristák is bekapcsolódtak a Szentév megnyitásának ünneplésébe.
Cikk
Szent Imre tiszteletére szentelte fel 2015. december 6-án Tamás József püspök Ditró felszegi részében az egykori iskolakápolna helyén felépült új templomot, amelynek építése 2013-ban kezdődött. Eredetileg a papíron 2006-ban, valóságosan 2009-ben visszakapott korábbi épületet akarták felújítani és átalakítani, annak rossz állapota miatt a lebontás és új templom emelése vált szükségessé.
Cikk
Templombúcsú és kiállítás-megnyitó Székelyudvarhelyen
Védőszentjét ünnepelte vasárnap a székelyudvarhelyi Szent Miklós egyházközség. Az ünnep szónoka ebben az évben Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök volt.
Cikk
Új szentszéki nagykövet érkezik Bukarestbe
A Szentszék sajtóterme december 5-én tette közzé, hogy Ferenc pápa Kazahsztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán eddigi nunciusát küldi Bukarestbe a nyáron, Francisco-Javier Lozano érsek távozásával megüresedett diplomáciai szolgálati hely betöltésére.
Cikk
Kármelita Mindenszentek napján, a Tamás József püspök által bemutatott szentmise keretében ünnepélyes örökfogadalmat tett a marosszentgyörgyi Kármelben az Istenszülő Oltalmáról nevezett Jozefa Terézia nővér.
Cikk
Érseki körlevél a rendkívüli jubileumi évre
Jakubinyi György érsek körlevélben hirdette meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye számára az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumát, amely Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdődik és jövő év Krisztus Király ünnepéig tart. Az év programjai hamarosan elérhetőkké válnak honlapunkon.
Cikk
Ökumenikus nőszövetségi találkozót szervez minden évben a medgyesi római katolikus nőszövetség Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe körül. Idén november 24-én, kedden tartották a hagyományosnak számító rendezvényt, amely szentmisével kezdődött.
Cikk
Előadás a Katolikus Akadémián
A könnyező Mária-képekről, kiváltképpen pedig a ma Kolozsváron, a Piarista templom főoltárán látható Szűz Mária-kép történetéről tudhattak meg érdekes részleteket a Katolikus Akadémia november 19-i előadásán a hallgatók dr. Gábor Csilla egyetemi tanártól.
Cikk
A szertartáson Jakubinyi György érsek is részt vett
Erdély érseke és Cibian Miklós franciaországi magyar főlelkész is koncelebrált vasárnap, november 15-én este azon a gyászmisén, amelyet André Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek mutatott be a péntek esti merényletekben elhunytak lelki üdvéért.
Cikk
Templomszentelés Hidegségen
Szent Imre herceg tiszteletére szentelte fel a patrónus ünnepén Tamás József püspök Hidegség legújabb templomát.
Cikk
A döntés ellen az érsekség fellebbezést nyújt be
A román kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság elutasította a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének.
Cikk
Jakubinyi György érsek körlevele
„Az Úr Jézus a kicsinyekkel és a társadalom peremén élőkkel azonosítja magát, tekintetükből Ő néz felénk. Egy rászoruló kisgyermek szomorú tekintetében is Ő maga fordul felénk, és odafigyelésünkre vágyik.”
Cikk
Rendezvénysorozat Gyimesbükkben
A gyimesbükki templom felszentelésének évfordulóját és az első, Lukácsovits Magda által készített falfestmény elkészülésének 40. évfordulóját ünnepelték október 17–18. között. Megtartották a II. Gyimesvölgyi mesemondó-versenyt és előadásokat tartottak a plébánia désztermében Útkeresés a népi kultúra művelésére címmel.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul.
(Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)