Temploma már a 13. században megvolt. 1547-ben gótikus jelleget kapott. Magas várfal vette körül, mely a hívek védelmére is szolgált. Az 1802-es földrengéskor a leomló vakolat alól szentek képei kerültek elő.
A település, később a város is a templomról kapta a nevét: Szent György. A Sepsi előnév megkülönböztetésül került a Szent György elé, s így lett Sepsiszentgyörgy. A templom a reformáció idején református, majd unitárius, később véglegesen református kézbe került. A katolikusok 1762-ben a Székely Határőrség laktanyájának udvarán építhettek egy fakápolnát, amely leégett. 1832–34-ben kis kőkápolnát építettek a város szélén Hegedűs és Schulz ezredesek jóvoltából. Az építéshez Kovács Miklós erdélyi püspök 1000 pengő forinttal járult hozzá. 1764-től újra anyaegyház lett, de még sokáig az illyefalvi pálos szerzetesek, majd Illyefalva és Kőröspatak plébánosai látták el. Az első helyben lakó plébánost Haynald Lajos püspök nevezte ki 1854-ben Kapatán Márton személyében. A kicsi kőtemplomot 1898–1902 között a mai formájára Fejér Manó (1888–1910) plébános bővítette ki. A templomot 1902. október 26-án Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök szentelte fel.
1915-ben katolikus árvaház alakult, amelyet a ferences nővérek vezettek. Később elemi, majd középiskolává (óvónőképző) nőtte ki magát. 1948-ban államosították. A századeleji kicsiny egyházközségből mára még négy másik plébánia nőtte ki magát.
Árapatakon 1332-ben plébániatemplom volt. Előpatakon egy kápolna található. A Szent Kereszt tiszteletére épült 1848–49-ben, Erős Sándor kanonok idejében. A kápolna bejárata felett ez olvasható: „Előpatak Capella sumtibus Alexandri Erős 1849 erecta, anno 1851 benedicta”.
Postacím:
520055 – Sfântu Gheorghe, Str. Kós Károly, nr. 6., jud. Covasna
Tel.:
0267-313.827
Szolgálatot teljesít
Kántor: Simon BalázsÖrökös szentségimádási nap: augusztus 4.
Szentmisék: Vasár- és ünnepnapokon: 8:00, 10:00, 12:00, 18:00 órakor; hétköznap: 7:00, 18:00 órakor. Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.