Vatikáni vendég a szerzetesi elöljárók országos találkozóján
 
Október 7. és 10. között rendezték a romániai férfi és női szerzetesi közösségek elöljáróinak éves gyűlését a Bákó melletti Luncaniban található karmelita kolostorban, ahol az országban élő 42 női és 12 férfi közösség képviseltette magát. A találkozó egy megkezdett hároméves ciklus második lépcsője: a reflexió ideje volt a percepció (észlelés) – reflexió – akció sorozat keretében. A három év alatt a szerzetesi közösségek elöljárói arra keresik a választ, hogy hogyan tudnak jobban megfelelni a helyi egyház szükségleteinek anélkül, hogy szem elől tévesztenék a saját identitásukat és a karizmájukból fakadó küldetésüket. Florentin Crihălmeanu, a szerzetesi életért felelős kolozsvári görögkatolikus püspök rávilágított arra, hogy ez a reflexiós út ugyanaz, amit az emmauszi tanítványok jártak be: emlékezés - identitás - küldetés.
 
 
A találkozó fénypontja José Rodriguez Carballo OFM, a megszentelt élet intézményeivel foglalkozó szentszéki kongregáció érsek-titkárának látogatása volt, aki emlékeztetett minket arra, hogy a Megszentelt Élet évének hármas célkitűzése II János Pál pápa Novo Millennium Ineunte kezdetű dokumentumából származik: hálával emlékezni a múltra, szenvedéllyel élni a jelent és reménnyel szemlélni a jövőt.
 
 
Mons. Carballo előadásában a szerzetesi élet pesszimista és optimista értelmezéseire hívta fel a figyelmet és kiemelte, hogy nekünk reális módon kell szemlélnünk a mai szerzetesi életet: igaz, hogy pillanatnyilag kritikus időszakot élünk át, de a szerzetességnek ez a „téli” időszaka egy lehetőség számunkra, hogy felfedezzük a gyökereinket: a megszenteltséget, a közösségi testvériséget és a missziós lelkületet. Ezzel a kritikus időszakkal való megbirkózást két alap beállítódás segíti: a megkülönböztetés és a tisztánlátás.
 
 
A szerzetesi élet sok öröme mellett, Carballo érsek nevén nevezte azokat a hiányosságokat is, melyekkel a szerzetesi közösségek küszködnek ma: az individualizmus, aktivizmus, a hatalmi visszaélések és pénzügyi problémák, valamint a törékeny identitás. Ez utóbbit külön is hangsúlyozta, mert szerinte komoly probléma napjainkban, hogy egyes szerzetesek és közösségek, a saját karizmájuk megélésének erősítése helyett más mozgalmakhoz való tartozást erősítik. A Szentlélek hívja létre a karizmák sokféleségét, de „nem szereti” azok keveredését. Arra bátorította az elöljárókat, hogy segítsék a nővéreket és testvéreket, hogy teljes szívvel szenteljék magukat saját közösségük karizmájának, és különféle más mozgalmakhoz való tartozásukkal ne gyengítsék az elsődleges hivatásukat.
 
 
A találkozó során a női közösségek elöljárói megválasztották országos szervezetük (CRSM) új vezető tanácsát: Regina Birou SFMA - elnök, Lenuța Băcăoanu SCMP - alelnök, Patricia Rediu CJ, Viviana Radu SP, Ruth Casey FCJ tanácsosok.
 
Homa Ildikó SSS,
a CRSM általános titkára
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)