Világosító Szent Gergely pápának, az örmények és a magyar-örmények legnagyobb szentjének, a nemzet apostolának napján,  szombaton a Székelyudvarhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület szervezésében az előző évekhez hasonlóan egy népesebb csoport vett részt Szamosújváron az örmény katolikus székesegyházban tartott búcsún.

„Világosító Szent Gergely Pápa vallásos befolyása következtében, Tridát örmény király parancsára Kr. u. 301-ben az örmény nép a világon elsőként vette fel a kereszténységet, és Örményország lett a világ első keresztény állama – mondta el lapunknak az egyesület elnöke, Szálasy Ferenc. – Az erdélyi örmények számára ez az ünnep érzelmileg éppen olyan nagy jelentőséggel bír, mint a magyarságnak a csíksomlyói pünkösdi búcsú. Az ünnepségen több mint ezer örmény, illetve örmény származású magyar és román vett részt az egész országból és annak határain túlról is.” A főcelebráns, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek  egyben a Romániai Örmény Katolikus Ordináriátus kormányzója is. Számos egyházi és világi méltóság tisztelte meg jelenlétével a  zarándoklatot. Köztük Kovács Sándor kanonok, a Kolozs-dobokai kerület főesperese, Hamlet Gasparian bukaresti örmény nagykövet, a Budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Egyesületének elnöke, Issekutz Sarolta, Varujan Pambucian szenátor, a romániai örmények (UAR) szövetségének főtitkára.

Az 1780-ban a szamosújvári gazdag örmények által építtetett katedrálisban, amely a világon a legnagyobb örmény templom, a szentmisét együtt mutatta be a fopásztor a szamosújvári örmény katolikus vikáriussal, Szakács Endrével és a szépszámú paptárssal. A búcsúsok megcsodálhatták a valóságos kincstárként szemlélhető istenházát. Legértékesebb berendezési tárgya a grandiózus  Rubens-festmény, Krisztus levétele a keresztről, amelyet Ferenc József császár ajándékozott a szamosújvári örményeknek. „Az árából akár egy új templomot is lehetne építeni – jegyezte meg Szálasy Ferenc. – Az autóbuszos utazás hosszú és fáradságos volt, ám mindemellett feledhetetlen egyházi ünnepségben volt részünk. A több mint négyszáz személyr ekészített ünnepi ebéden  találkozhattunk rokonainkkal és barátainkkal Erdélyből és Magyarországról. Hitünkben megerősödve és lelkileg feltöltődve, kellemes emlékekkel érkeztünk haza.”

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2014. július 8.

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)