Templomszentelés Hidegségen
Szent Imre herceg tiszteletére szentelte fel a patrónus ünnepén Tamás József püspök Hidegség legújabb templomát. Régi álom s mintegy nyolcvanéves terv valósult meg a templom létrejöttével az elmúlt évek során, erre az igyekezetre és a közösség jövőjére kérte Isten áldását a segédpüspök. 
 
 
 
A huszadik század harmincas éveiben már elhatározták az akkor Hajdúdoroghoz tartozó csángó magyar görögkatolikus hidegségiek, hogy temetőt és templomot létesítenek. A nagy távolságok miatt is szükség volt erre – egy temetésre 8–10 kilométert is meg kellett tennie a temetési menetnek –, az eredeti szándékból azonban csak a temető és egy harangláb valósulhatott meg. Időközben a görögkatolikusok latin rítusra tértek, s a történelmi változások miatt is elmaradt a templomépítés.
 
 
 
Szilveszter Imre plébános ismét felszínre hozta a régi közösségi szándékot, amelynek megvalósulásába egy évekkel ezelőtti tűzeset is belejátszott. A mai templom telkén korábban egy fafeldolgozó üzem működött, amely leégett, megmaradt azonban a garázs épülete, amelyet a tulajdonos, Csillag Péter hidegségi vállalkozó, az egyházközség mai gondnoka a plébániának adományozott. Ezt a temetőtől nem messze található épületet bővítették, alakították az elmúlt kilenc évben, miközben folyamatosan misézőhelyként és ravatalozóként szolgálta a közösséget. Az egykori garázs november 5-étől már takaros, ízlésesen berendezett, felszentelt templom, ugyanakkor korszerű, hűtőkamrával ellátott ravatalozó és adminisztrációs központ, amelynek átalakításához, felszereléséhez a helyi összefogás mellett a hidegségi önkormányzat és Hargita Megye Tanácsa is jelentős mértékben hozzájárult.
 
 
A hidegségi közösség háromnapos lelkigyakorlattal készült az ünnepre, nagyböjtben ők választották meg titkos szavazással az új templom patrónusát (a másik jelölt Árpád-házi Szent Margit volt), akinek égi oltalma alatt akarják földi útjaikat járni, ragaszkodni gyökereikhez és építeni a jövőt ott,  ahol soha nem volt könnyű az élet.
 
Szőcs Csaba/Vasárnap
Fotók: Balla László
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)