Március elsején, a hónap első szombatján ünnepélyes Mária-köszöntőt és gyertyás körmenetet tartottak a csíksomlyói kegyhelyen.

Szűz Mária közbenjárásáért imádkoztak

A szentmisét celebráló Urbán Erik ferences templomigazgató elsősorban a nőkért, különösképpen a háború áldozataiért és a kiszolgáltatottságnak kitett személyekért imádkozott. Ugyanakkor Isten áldását kérte Tamás József püspök főpásztori szolgálatára, akit 1997-ben a csíksomlyói pápai kisbazilikában szenteltek segédpüspökké.

Prédikációjában az apró dolgok fontosságára hívta fel a figyelmet Erik testvér. „Hiába akarok valamilyen előkelő ételt készíteni, ha a kamrában néhány egyszerű hozzávaló van. Leleményességgel abból a néhány egyszerű dologból kell kihozni a legjobbat” – hozta fel példaként, rámutatva, hogy a mindennapi életünkben is hasonlóan kell cselekednünk.

Gyertyás körmenet a templom előtti téren

A hívő sokaságot arra kérte, hogy tartsa távol magát a rossz gondolatoktól, mert még mielőtt kimondanánk vagy sugároznánk azt magunkból, belülről már mérgez és burjánzik bennünk. Igehirdetése végén a közelgő nagyböjti időszakra emlékeztetett a ferences szerzetes: „Nagyböjt folyamán mossuk tisztára magunkat Jézus kiömlő vérében. Jó föltételünket Isten akaratának megfelelően vállaljuk magunkra, és ebben segítsen a csíksomlyói Szűz Mária”.

A szentmisét követően a szentegyházi hívek, a Szent Rita imacsoport tagjai vezették a rózsafüzér imádságot, majd a kegyszobor másával a templomtéren vonult fel a gyertyás körmenet.

A következő ünnepélyes Mária-köszöntőt április 5-én tartják, a nyári időszámítás miatt a szentmise 19 órától kezdődik.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014.03.02.

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)