Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe egyben a megszentelt élet világnapja

Nem gyújtottak villanyt az esti szentmise alatt tegnap: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén és a megszentelt élet világnapján a nap jelképe, a gyertya világította be az imádság udvarhelyi ferences hajlékát. A részvevők arcát a kis lángok fényesítették. Az ünnep szónoka, Kovács Csaba, Antal testvér kérte: fényként legyünk jelen a világban.

A ferences közösségek, a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek, valamint a Szent István királyról nevezett erdélyi ferences szerzetesek udvarhelyi rendházainak tagjai, illetve a Ferences Világi Rend helyi csoportja mellett szépszámú városlakó is bekapcsolódott a megszentelt élet napjának fénymiséjébe. Idén különleges jelentőségűvé tette az ünnepet, hogy Ferenc pápa a 2015-ös évet a szerzetesi életforma kiemelt időszakának nyilvánította. Hogy hálával tekintsenek a múltba, éljék meg szenvedéllyel a jelent, és „öleljék át reménységgel a jövőt”. Ferenc pápa személyes elvárásai között említi meg óhaját, hogy „az egyház örömteli arcot és Istentől eredő boldogságot mutasson a világnak, amit a közösségekben megélt testvériség hitelesít”. Az ünnepélyes bevonulás után tegnap a ferences templomban áldást kértek a részvevők gyertyáira: a római katolikus egyház február másodikán Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Szűz Mária tisztulását ünnepli, amely a fény napja lett. „Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is.” A nővérek és a ferences testvérek hálatelt szívvel kérték Istent, segítse őket abban, hogy szerzetesi életünkel tanúságot tudjanak tenni Róla; ébresszék fel a világot, hogy a megszentelt élet jegye a prófécia, és ajándékozzon meg sok ifjú lelket a papi, illetve szerzetesi hivatás kegyelmével. A világ összes szerzeteséért imádkoztak: Isten által megszentelve az evangélium bátor hirdetői és az emberiség nagylelkű szolgái legyenek a világban. Majd a szentmise részvevői együtt mondták el az ünneplőkkel a szerzetesekért szóló imádságot. 

fotó: Lukácsi Lehel

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2015. február 3.

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)