Hónapról hónapra egyre nagyobb tömeget vonz az elsőszombati ünnepélyes Mária-köszöntő és gyertyás körmenet a csíksomlyói kegytemplomhoz.

A betegekért imádkoztak

Az új év első alkalmára is több ezren gyűltek össze, hogy a Szűzanya közbenjárását kérjék imáik meghallgatásáért. A januári elsőszombati este azért is sajátos volt, mivel ezúttal betegek imádkoztak betegekért, a súlyos betegek talán még súlyosabb betegekért imádkozták a rózsafüzért.

A szentmisét celebráló Urbán Erik ferences templomigazgató örömmel köszöntötte a nagy számú zarándokot, akik olyannyira zsúfolásig megtöltötték a pápai kisbazilikát, hogy még a szentély lépcsőjén is ültek a hívek. Ahogy a pünkösdi búcsú alkalmával lenni szokott, sokan az elsőszombati köszöntőre is kis székeikkel együtt jöttek.

A kegyszobor mását vitték a körmeneten

„Sokan akarjuk az új évnek a hajnalán is a csíksomlyói segítő Szűz Máriának a közbenjárást kérni, hogy általa a jó Isten áldása kísérje a 2014-es esztendőt is” – fogalmazott felajánlásában Erik testvér, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy a szentmisében tegyék le Isten elé az elmúlt év örömeit és bánatait, és kérjék a Szűzanyát, hogy „ne hagyjon el minket, ne feledkezzen meg rólunk, gyermekeiről ebben az évben sem”.

A ferences templomigazgató prédikációjában Anselm Grün neves lelkiírót, bencés szerzetest idézte, arra bátorítva a hallgatóságot, hogy kérjék Isten áldását az új évben otthonaikra, családjainkra és barátaikra. „Kérjük Isten áldását azokra a helyekre, ahol élünk, azokra az emberekre, akikkel találkozni fogunk, mert ha áldást kérünk rájuk, ismeretlenül is, amikor találkozunk velük, akkor ránk is áldás fog szállni” – hangsúlyozta Urbán Erik.

Gyertyafényekkel és énekekkel köszöntötték a Szűzanyát

„Köszöntünk Somlyó szép Csillaga: Üdvözlégy áldott Szűz Mária!” – visszhangozta a templom, miközben a hívő sokaság a rózsafüzért imádkozta, majd a kegyszobor másával a templom előtti térre vonultak, gyertyafénnyel és énekekkel köszönteni a csíksomlyói segítő Szűzanyát.

A következő Mária-köszöntőt február elsején 18 órától tartják a csíksomlyói kegytemplomban.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014. január 5.

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)