Ötvennyolc év után ismét primíciának adott otthont a csíkdelnei Keresztelő Szent János római katolikus templom, ahol Obermájer Ervin-István újmisés mutatta be a legszentebb áldozatot. Első ünnepélyes szentmiséjén zsúfolásig telt meg a „pusztában álló” templom.

Obermájer Ervin-István 1989. december 4-én született Sepsiszentgyörgyön, de szülőfalujaként tekint Csíkdelnére, ahol kilenc hónapos kora óta nevelkedett. 2004-2008 között a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanítványaként fogalmazódott meg benne, hogy a papi hivatást válassza, így 2008 nyarán jelentkezett a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára.

Legutóbb 1957. június 23-án volt primícia a delnei templomban, amikor a boldog emlékű Bálint Lajos, Erdély első érseke mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét.

Az újmisés papi jelmondatát János evangéliumában találta meg: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” A szentmisében hálát adott a születésért, a hitért, a meghívás kegyelméért. A szentmisében megemlékezett édesapjáról, aki nem érhette meg ezt a szép napot, imádkozott családjáért, rokonságáért, a papi közösségért és az egyházközség lelki megújulásáért. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki a gyakorlati-pasztorális évben megtapasztalt felé irányuló szeretetért a szombatfalvi, valamint a kézdiszentléleki egyházközség lelkipásztorainak és híveinek.

László Attila szombatfalvi plébános hasznos tanácsokkal látta el az újmisést: „e pusztában álló magányos templom, melyet ma erővel tölt meg az ünnepünk, mindig emlékeztessen: a közösség nem a falakon múlik, hanem a kapcsolatokon, ahogy azt az első pünkösd megragadtatta” – emelte ki az Igehirdető. A szentmise végén újmisés áldásban részesültek a hozzátartozók, a papság és a kispapok, végül minden jelenlévőre Isten bőséges áldását kérte.

Obermájer Ervin-István a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánián kezdi meg papi szolgálatát augusztus elsejétől.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2015.07.12. 

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)