Június 27-én értek célba Budapesten a Hősök terén a Déváról rajtolt váltófutás résztvevői, köztük a Déváról érkezett gyerekek és mintegy háromszáz futó. A futás révén ötmillió forint adomány gyűlt össze, amiből a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjainak sportolási tevékenységét támogatják.

Az adománygyűjtő váltófutást az Országos Egészségfejlesztési Intézet keretén belül működő Egészségkommunikációs Központ szervezte. Ez volt a második alkalom, hogy jótékonysági céllal kezdeményeztek futást. Tavaly 120 kilométeres távval a Bátor Tábor Alapítványt, idén a dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatták.

Az Egészségkommunikációs Központ vezetője, Gui Angéla szerkesztőségünknek a dévai gyerekek lelkes előkészítő munkájáról és részvételéről számolt be. Együttesük Kitartás címmel dalt írt, amit előadott a dévai rajtnál, a gyermekotthon száz lakója a várost körbeölelő szimbolikus útvonalon kísérte a futókat, valamint virágdísszel vonták be a rajtkaput. Déváról egybusznyi gyerek látogatott el a rajtot követően Budapestre, és június 27-én az utolsó öt kilométert együtt futották a mezőnnyel. A váltófutásra mintegy háromszáz résztvevő regisztrált, a felajánlásoknak köszönhetően ötmillió forint gyűlt össze. A színpadon Böjte Csaba is fogadta az érkezőket.

Csaba testvér „gyermeke”, a tízéves Emília a verseny előtt a következő üzenetet küldte Déváról: „Örökre itt szeretnék maradni. Mert itt tökéletes nekem és a testvéreimnek.” A résztvevők ezért a tökéletes világért futottak és gyűjtöttek. Gui Angéla a kislány üzenete kapcsán így fogalmazott: az adománygyűjtő futás révén megismert dévai környezet a maga szegénységével arra figyelmeztet minket, mennyire tág fogalom a tökéletes világ.

Böjte Csaba azt nyilatkozta, ezt az összeget a gyerekek sportolásának támogatására fordítják. A szeretet bajnokai néven szeretnének sportegyesületet létrehozni és működtetni.

 

Fotó: Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja

Magyar Kurír

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)