Szombaton a székelyudvarhelyi Szent Miklós-hegyi, illetve a Kis Szent Teréz Egyházközségben, vasárnap pedig a Szent György-plébániatemplomban csendült fel a főpásztort köszönto énekszó, és a nagyszámú közösségek együtt örvendtek a bérmálkozók szüleivel, hozzátartozóival. A Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztorának, Jakubinyi György Miklós érseknek a kézfeltétele
által száznyolcvanhatan részesültek a bérmálás szentségében.

Homíliájában emlékeztetett: a bérmálás a pünkösd megismétlodése saját életünkben, ugyanaz történik, mint az első pünkösdkor. A Lélek által megerősített apostolok bátran kiálltak hitük mellett, és megszületett az Anyaszentegyház. A felnőtt nagykorúság szentségének várományosai Krisztus hitével, a keresztségi fogadalom megújításával, bérmálkozási ígéreteikkel készültek a megerősítő szentség vételére, és fogadták a homlokukra rajzolt misztikus keresztet. A személyes pünkösd ünnepén az Erő, a Bölcsesség, az Értelem, a Jótanács, a Tudomány, a Jámborság, az Istenfélelem és a Lelki erősség ajándékaival gazdagodtak,
hogy hitüket meg tudják vallani és aszerint éljenek. A szentségkiszolgáltatás látható, külső jelei a püspök kézfeltétele és a szavak. A krizma mint jel és a megkenés mint a felnőtt keresztény életre való felkenés gesztusa a fiatalok lelkébe eltörölhetetlen Jelet írt. Jakubinyi érsek együtt imádkozott a jelenlévőkkel, hogy e szentség által hitvalló keresztény életet élhessenek. (M. M.)

„A főpásztor minden egyházközségben otthon van az egyházmegyében, de különösen Székelyudvarhelyen, ahol a három plébániából kettü a keresztségben kapott védőszentje, Szent György és Szent Miklós, a harmadik plébánia pedig Kis Szent Teréz oltalma alatt áll, akinek lelkületét követve él az érsek atya – hallottuk Botár Gábor plébánostól.

Udvarhelyi Híradó, 2014. május 6.

A Kis Szent Teréz-plébániatemplomban kilencvenkilencen részesültek a bérmálás szentségében

A szabadtérre tervezett liturgiát az eső miatt a Szent György-plébániatemplomban tartották meg

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)