Szentatyánk, Ferenc pápa kezdeményezésérére főegyházmegyénk is meghirdeti a 24 órát az Úrért nevet viselő különleges bűnbánati napot. A program célja, hogy az új evangelizációt a bűnbánat szentsége keretében is megéljék a hívek.
Cikk
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Megtestesült Bölcsesséről elnevezett Szemináriumban S. E. R. Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta a kápolna új ékszerdobozát. A papnevelő intézet orgonája Aranyosbányáról, a német telepesek által a 14. században alapított helység 18. századi katolikus templomából származik.
Cikk
Jó szándékú emberek adakoznak, hogy magánkezdeményezés nyomán régi-új pompájában láthassuk húsvétkor a szencsedi misézőhelyet. A meghitt lelki lakban a kilenc helyben élő katolikusnak celebrál havonta szentmisét Bordi János pálpataki plébános.
Cikk
Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár Népi vallásosság című előadása nyitotta március 20-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara által szervezett Katolikus Akadémia második félévi előadásainak sorát.
Cikk
Kovács Gergely a Krónikának beszélt pályafutásáról, vatikáni munkájáról, Márton Áron boldoggá avatásával kapcsolatos posztulátori feladatairól, Ferenc pápáról…
Cikk
A gyalogos zarándoklás Erdélyben is rohamosan növekvő mozgalommá válik a Mária Útnak köszönhetően. A tapasztalat azt mutatja, a zarándoklás megnyitja a szívet, segíti az Isten-kapcsolat fejlődését és építi a közösségeket.
Cikk
Az olasz fővárosban olvasta fel verseit Kányádi Sándor költő, aki egyik művét Ferenc pápának is átadta.
Cikk
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
Cikk
Evangelizációs eszközként tekintenek rá, de az interaktív új médiához is közel áll az erdélyi Mária Rádió, amely március 25-én immár nyolcadik születésnapját ünnepli. A római katolikus nonprofit rádiózásról a Krónikának Szőcs Csaba műsorigazgató és Csorba Mihály koordinátor beszélget.
Cikk
Százharminc kereszt, hat lovag, három énekegyüttes és több tucat helybéli gyűlt össze csütörtökön este a marosszentgyörgyi katolikus plébánia közösségi termében, hogy a kereszt évezredeket átívelő szimbolikájáról, a lovagrendek mai hasznáról beszélgessenek.
Cikk
Budapesten, március 18-án délután 4 órától, a MTA TK Kisebbségkutató Intézetében, kettős könyvbemutatót tartanak: Az idők mérlegén. Tanulmányok Márton Áron püspökről és Márton Áron: Válogatott írások és beszédek.
Cikk
Kitüntetéseket adtak át nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a kolozsvári magyar főkonzulátus által rendezett fogadáson.
Cikk
Március 7–9. között a csíksomlyói Jakab Antal Konferenciaközpontban szervezték meg a feleségek és édesanyák lelki hétvégéjét „...gondod van minden utamra.”(139. zsoltár 3) mottóval. A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális bizottságának család-munkacsoportja által szervezett rendezvényen ez alkalommal több mint 125 feleség és édesanya vett részt. A hétvége történései arra világítottak rá, hogy feleségként, édesanyaként miként lehet Istennel élni a hétköznapokban. A szentségimádások, a közös imák, a szentmisék is ebben segítették a jelenlevőket.
Cikk
Pontosan egy év telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta pápává a XVI. Benedek lemondása után összeült konklávé. Ferenc pápa egy éve mutatkozott be a városnak és a világnak.
Az erdélyi Mária Rádió Ferenc pápa megválasztásának első évfordulóján, 2014. március 13-án tematikus napot tart.
Cikk
Március 12-én a déli harangszót sugározta először Kolozsváron is a Mária Rádió. Ezt közös déli ima követte, amit a kolozsvári stúdióban összegyűlt önkéntesek Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános vezetésével mondtak, aki ezután megáldotta az innen közvetítőket.
Cikk
A keresztúti ájtatosságnak a végzése nem marad nyomtalan azoknak a lelkében, akik részt vesznek rajta. A húsvétot megelőző nagyböjti időszakban elvégzett keresztút segít abban, hogy minél jobban át tudjuk élni Jézus szenvedéstörténetét, melynek végén ott a Feltámadás.
Cikk
Boldog II. János Pál ereklyéje érkezik Mátraverebély-Szentkútról a csíksomlyói kegytemplomba, a pápai kisbazilika nagyböjti triduumára, azaz szent három napjára.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.