Cikk
Elkezdődött Kolozsváron a XIII. Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó   Mintegy kétezer lelkesedő fiatal, egyházi méltóságok, a helyi és a megyei közélet számos ismert szereplője jelenlétében nyitották meg Kolozsváron július 22-én 18 órától az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót (OKIT) melynek mottója „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent!” (Mt 5, 8).
Cikk
A megszentelt élet évében a Magyar Kurír meghirdette „Bemutatkoznak...” kampányt. Azt kérték a szerzetesrendek elöljáróitól, mutassák be rendjüket, közösségüket, történetüket, karizmájukat, írjanak tevékenységükről, jövőbeli terveikről, valamint a tematikus évhez kapcsoló programjaikról.
Cikk
Július 21-én elkezdődött a XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata Tusnádfürdőn. A szervezők ebben az évben a szabadegyetem-jelleget kívánják erősíteni, ezt jelzi az idei mottó is: Több mint fesztivál!  
Cikk
Mennyezeti vakolat omlott a kolozsvári Szent Mihály-templomban   Az erdélyi magyar és román sajtóban egyaránt széles visszhangra talált az a végső soron szerencsés kimenetelű esemény, amely tragédiát is okozhatott volna. Gondviselésszerű, hogy épp senki nem tartózkodott a város jelképévé vált, turisták által is sűrűn látogatott kolozsvári Szent Mihály-templomban...  
Cikk
Rózsák, gyógynövények, egy kisebb tavacska, padok, gyümölcsfák, itt-ott serénykedő, gyomláló emberek – a csíksomlyói Mária-kert. Mária tiszteletére alakították ki azt a tizenöt „udvart” magába foglaló három hektáros kertet, amely a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csíksomlyói Szent István Kollégium mögött található.
Cikk
Első hallásra Demjén Rózsi dala juthat eszünkbe, aki enyhe melankóliával veszi tudomásul, hogy elment a vándor, elvitte zsákjában a nyár minden ízét, erdők lombját s a rét tarka színét.  Farkas Attila Az a csodálatos külföld című naplószerűen könyvbe sűrített írásáról Sebetyén Péter gondolatait olvashatjuk...
Cikk
Boros Károly aranymisés pappal – aki bár nyugalomba vonult, ma is szolgál a Felvidéken – a Hitvallás, a Győri Egyházmegye lapja készített interjút, amelyben Márton Áronról, az üldöztetésről és új feladatáról beszél. Az interjút az egyházmegye honlapja tette közzé.
Cikk
Felszentelése utáni első szentmiséjét szülővárosában, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban mutatta be vasárnap Benedek Róbert Károly újmisés. A húszéves plébánia történetében Isten különös kegyelmének jele, hogy negyedik alkalommal köszöntöttek frissen felszentelt áldozópapot. Dr. Botár Gábor helyi plébános vallja: „élő egyházközség hivatásokat szül”.
Cikk
Felsőháromszéken született római katolikus egyházi méltóságok első találkozóját Gelencén szervezték meg. A papi találkozó végén villáminterjút a Székely Hírmondó készített Tamás József gyulafehérvári segédpüspökkel, egyebek mellett a papi hivatásról érdeklődve.
Cikk
A Jakab Antal Keresztény Kör idei díjai Hatodik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjat. Ezúttal Székelyföldön, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnájában tartották a díjátadási ünnepséget. Nem véletlenül, hiszen az elismerés egyik kitüntetettje éppen ennek az intézménynek a közössége. A Jakab Antal püspök tisztelői és rokonai alapította Jakab Antal Keresztény Kör a Keresztény Szó és Vasárnap szerkesztőségét is elismerésben részesítette.
Cikk
Laudato ’si a pápa új enciklikája, amelynek címe Assisi Szent Ferenc Naphimnu
Cikk
A Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat.
Cikk
1. T. Benedek Róbert-Károlyt a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébániára neveztem ki segédlelkésznek; 2. T. Lőrincz Barnabást a gyergyócsomafalvi plébániára segédlelkésznek; 3. T. Obermájer Ervin-Istvánt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent Jánosról nevezett plébániára segédlelkésznek; 4. T. Simon Imrét a segesvári plébániára segédlelkésznek; 5. T. Tódor Attilát a csíkszeredai Szent Kereszt főplébániára neveztem ki segédlelkésznek.
Cikk
Ötvennyolc év után ismét primíciának adott otthont a csíkdelnei Keresztelő Szent János római katolikus templom, ahol Obermájer Ervin-István újmisés mutatta be a legszentebb áldozatot. Első ünnepélyes szentmiséjén zsúfolásig telt meg a „pusztában álló” templom.
Cikk
Beszélgetések a szerzetesek csíksomlyói zarándoklatáról „A reménységben derűsen, a nyomorúságban béketűrően, az imádságban állhatatosan” – Szent Pál e gondolatát ajánlotta jó tanácsként a szerzetesek figyelmébe zarándoklatuk ünnepi szentmiséjén Jakubinyi György érsek, aki arra kérte a résztvevőket, hogy imádkozzanak új hivatásokért. A szentmise után arról kérdeztük, milyen szerepet töltenek be a szerzetesek az egyházmegye életében.
Cikk
Idén a Gyulafehérvári Egyházmegye Caritas szervezete Petrozsényt választotta helyszínül önkéntes táborának megszervezéséhez. E hét elejétől 160 fiatal munkálkodik a város szépülésén, a helyi közösség épülésén.
Cikk
Negyedik alkalommal tartanak Nagy Imre Alkotótábort Zsögödben a napokban; második éve, hogy nem felnőtt képzőművészeknek, hanem művészeti oktatásban részesülő középiskolás diákoknak szervezik meg.
Cikk
A Marosvásárhelyre 1726-ban visszatért minorita rend által alapított és épített templomról, az egykor hozzá tartozó temetőről tartott érdekfeszítő előadást Barabás Kisanna muzeológus szerdán este a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény-magyar Kulturális Egyesület szervezésében.
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)