A gyulafehérvári főegyházmegye új főpásztorának, mons. Kovács Gergelynek a püspökké szentelése és az érseki hivatalba való beiktatása február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén lesz 11 órától a gyulafehérvári székesegyházban.
Cikk
Isten kegyelméből már 29 éve annak, hogy II. Szent János Pál pápa kinevezése alapján a Csíksomlyói Segítő Mária kegytemplomában püspökké szentelt Francesco Colasuonno apostoli nuncius. Három évet b. e. Bálint Lajos, Erdély első érseke mellett szolgáltam mint segédpüspök, majd 25 év következett a megyésfőpásztori érseki szolgálatban.
Cikk
Szentatyánk, Ferenc pápa Főtisztelendő Msgr. Dr. Kovács Gergely pápai káplánt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé nevezte ki 2019. december 24-én.
Cikk
1223. karácsonyát Assisi Szent Ferenc úgy akarta megünnepelni Greccioban, hogy testi szemével is láthassa a betlehemi barlangot az újszülött Kis Jézussal, a Szűzanyával és Szent Józseffel. Azóta mi is betlehemet állítunk a karácsonyfa alá. Segít áhítatunkban, hogy jobban beleéljük magunkat Megváltónk születésének titkába. A jászolban és a jászol körül ott van az egész Szent Család!
Cikk
A 2019-es esztendő kimagasló eseménye volt Ferenc pápa romániai látogatása. A Szentatya – a családokhoz intézett üzenetében – ezt mondta: „Kedves családok, ti egyben Isten családjának képe is vagytok, ahogy Ő átkarolja gyermekeit. A fiatalokat, a házaspárokat, az időseket, a megszentelt élet képviselőit, papokat, mindnyájunkat, különböző régiókból és hagyományokból származókat."
Cikk
„A szegények nem csalatkoznak reményükben” (Zsolt 9,19). A zsoltár szavai hihetetlenül időszerűek. Mély igazságot fejeznek ki, amelyet a hit mindenekelőtt a legszegényebbek szívébe tud belevésni, mégpedig azt, hogy visszakapják a reményt, amelyet az igazságtalanságok, szenvedések és az élet bizonytalansága miatt elveszítettek.
Cikk
Teljesen eggyé legyenek volt a mottója az első Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás által szervezett konferenciának. Erdély különböző helységeiből több mint 180 résztvevő érkezett a Szentegyháza mellett megszervezett eseményre.
Cikk
A Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek területi vezetőségében változások történtek október közepétől. András M. Kinga nővér területi elöljáró, Török M. Tarzicia nővér területi elöljáró helyettes és Tóth M. Leonetta nővér tanácsos lett.
Cikk
Október 19. és 20-án a csíkszeredai Piarista Tanulmányi Házban tett látogatást P. Pedro Aguado SP piarista generális. Az elöljárót elkísérte P. Miguel Girald SP, P. Szilvásy László SP magyarországi tartományfőnök és P. Molnár Lehel SP. A vendégeket P. Sárközi Sándor SP Csíkszeredában tevékenykedő piarista atya fogadta.
Cikk
Főegyházmegyénkben Caritas szervezetünk – minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap – gyűjtést szervez. Erre az idén november 17-én, vasárnap kerül sor. A főpásztori felhívás a továbbiakban olvasható >>
Cikk
A Kis Szent Teréz Kármelben tartották a Főegyházmegye szerzeteseinek találkozóját, Marosszentgyörgyön. A több mint harminc résztvevő de. 10 órától gyülekezett a Kármelben. 11 órakor Johanna-Andrea kármelita nővér megosztását hallgatták meg a terézi imáról.
Cikk
Közeledik szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás pártfogójának emléknapját Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. Sok szó jut el naponta hozzánk, talán túl sok is, hiszen meghaladja a befogadási képességünket. Ám Jézus Szavára, mely egyedül képes örök életet adni, minden nap szükségünk van.
Cikk
Főegyházmegyénkből Bodó Imre kézdiszárazpataki plébános, Bordi János pálpataki plébános, Dr. Bernád Rita-Magdolna főlevéltáros, Dr. Darvas-Kozma József pápai káplán, c. esperes, Csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa és Péter György, a gyulafehérvári főegyházmegye Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója magyar állami kitüntetésben részesült.
Cikk
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében augusztus 1-jével személyi változások lépnek érvénybe.
Cikk
A gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmisén, ma június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén Jakubinyi György érsek pappá szentelte a balánbányai Bereczki Attila-Szabolcs és a ditrói Fülöp Sándor-Szabolcs diakónusokat. A szentmisét követően az újonnan felszentelt papok megkapták szolgálatuk első kinevezését. Jakubinyi György érsek a következő állomáshelyekre nevezte ki a főegyházmegye újmiséseit: Bereczki Attilát a gelencei plébániára, míg Fülöp Sándor-Szabolcs újmisést a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániára helyezte.
Cikk
Ferenc pápa Jakubinyi György érseknek címzett levelében köszönte meg a pápalátogatáskor tapasztalt szívélyes fogadtatást Csíksomlyón. A levélben a szentatya kifejezi örömét is afelett, hogy a látogatás lehetőséget biztosított a helyi egyház valóságaink a megismerésére.
Cikk
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszönetnyilvánító levélben fejezte ki háláját a pápalátogatás után. A főpásztor szavait olvashatják...
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor 2019. június 7–10. között a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek a mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.