1325-ben Egrusthw néven írják. Templomának koráról a templom gótikus kori elemei tanúskodnak. Mivel eredetileg szász lakói építették, valószínű, hogy már a román korban készült. Szász lakói Fületelkére költöztek. A reformáció idején a reformátusoké lett a templom. 1757-ben Tompos János (Csíkszentgyörgyről) és neje, Szeredai Katalin engedélyt kaptak, hogy saját telkükön udvari kápolnát létesítsenek. Ez 1758-ra el is készült. Abosfalva fi liája lett. Miután a hívek gyarapodtak, 1764-ben Bajtay József Antal püspök önálló egyházközséggé nyilvánította, és saját papot küldött. Templomot 1785-ben építettek, melynek helyébe 1839-ben emelték a ma is álló templomot. Katolikus iskolája volt 1764-től. 1948-ban államosították. Kóródon gróf Kornis Zsigmond imaházat rendezett be palotájában, majd külön kápolnát építtetett 1743-ban. 1731-ben itt helyezte el a szászsebesi 16. századi Madonnát. Szászsebes részére egy másolatot készíttetett.
Postacím:
547101 – Agrișteu, nr. 87., com. Bălăușeri, jud. Mureș
Ellátó plébánia:
Örökös szentségimádási nap: február 16.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 12 órától Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)