Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
(...) Az Egyházat gyakran illetik a maradiság vádjával. A vádaskodóknak azonban nincsen igazuk, mert az egyház nem helyezkedik eleve elutasító álláspontra sem a szellemi irányzatokkal, sem a történelmi helyzetekkel szemben, hanem a kinyilatkoztatott igazság fényénél leméri és megvizsgálja a szellemi irányzatok értékét is és a történelmi helyzetek természetét is. Megmondja véleményét a nemzedékekkel együtt születő problémákról, az emberi intézményekről, az emberiség életébe beleszántó eszmékről; amint a Tanítóhivatal tekintélyével eligazító és irányt mutató véleményt mondott napjainkban is a keresztény nevelésről, a házasságról, a társadalmi kérdésről, a nemzetiszocializmusról, a demokráciáról, az alapvető emberi jogokról, az állami hatalom illetékességének határairól, az igazságos béke és a békés együttélés feltételeiről, az atomfegyverek használatának felelősségéről. Mutatta és mutatja az irányt minden helyzetben, nem azért, hogy szembeforduljon a történelemmel, vagy hogy éppen a haladás kerekét megkösse, hanem mindig azért, hogy az emberiséget Isten szándékainak felismerésében s ezzel a veszélyek kikerülésében és földi és örök boldogulásának helyes munkálásában segítse.
Ez a szent cél határozza meg állásfoglalását, elutasító vagy helyeslő nyilatkozatait. Ezért nem veszi át a divatos rendszereket kritika nélkül, ezért nem hódol be azoknak első látásra, bármilyen tetszetős köntösben vagy követelő erővel lépnek is fel. (...)
Kispapjaival a püspöki kertben, 1964
Az adott helyzetben nem lehet fel nem ismerni Isten szándékát. A történelmi erők is csak eszközök az Ő kezében, akarva, nem akarva az Ő tervének végrehajtói, Neki dolgoznak, az Ő céljait szolgálják.
Egyházunk az aktuális határok és viszonyok között idegen vallások nagy tömegétől körülvéve kisebb szigeteken, országos viszonylatban pedig szétszórtságban él, kitéve a diaszpóra-helyzet összes hátrányainak, veszélyeinek, ártalmas vonzásának. Ez a vallási-kisebbségi helyzet önmagában is követeli, hogy egymást közelebbről megismerjük, és a katolikus szolidaritás és összedolgozás feltételeit megteremtsük. De lehet, hogy a múltban mulasztást is követtünk el ezen a téren. Lehet, hogy partikuláris érdekeinket a katolikus érdek fölé helyeztük és külön utakon jártunk. Lehet, hogy a katolicizmus nagyszerű egyetemessége helyett az elzárkózást tápláltuk, sőt leplezetten szembenállássá fokoztuk. És Isten, aki a nagy hűtlenségek idején vasvesszejével fenyíti a népeket, most ugyanazon falak közé kényszerített, hogy egymásban a katolikus testvért felismerjük és a katolikus ügy becsületesebb szolgálatára felkészüljünk.
