Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.

*    *    *

(...) Az Egyházat gyakran illetik a maradiság vádjával. A vádaskodóknak azonban nincsen igazuk, mert az egyház nem helyezkedik eleve elutasító álláspontra sem a szellemi irányzatokkal, sem a történelmi helyzetekkel szemben, hanem a kinyilatkoztatott igazság fényénél leméri és megvizsgálja a szellemi irányzatok értékét is és a történelmi helyzetek természetét is. Megmondja véleményét a nemzedékekkel együtt születő problémákról, az emberi intézményekről, az emberiség életébe beleszántó eszmékről; amint a Tanítóhivatal tekintélyével eligazító és irányt mutató véleményt mondott napjainkban is a keresztény nevelésről, a házasságról, a társadalmi kérdésről, a nemzetiszocializmusról, a demokráciáról, az alapvető emberi jogokról, az állami hatalom illetékességének határairól, az igazságos béke és a békés együttélés feltételeiről, az atomfegyverek használatának felelősségéről. Mutatta és mutatja az irányt minden helyzetben, nem azért, hogy szembeforduljon a történelemmel, vagy hogy éppen a haladás kerekét megkösse, hanem mindig azért, hogy az emberiséget Isten szándékainak felismerésében s ezzel a veszélyek kikerülésében és földi és örök boldogulásának helyes munkálásában segítse.
Ez a szent cél határozza meg állásfoglalását, elutasító vagy helyeslő nyilatkozatait. Ezért nem veszi át a divatos rendszereket kritika nélkül, ezért nem hódol be azoknak első látásra, bármilyen tetszetős köntösben vagy követelő erővel lépnek is fel. (...)

Kispapjaival a püspöki kertben, 1956
Kispapjaival a püspöki kertben, 1964

Az adott helyzetben nem lehet fel nem ismerni Isten szándékát. A történelmi erők is csak eszközök az Ő kezében, akarva, nem akarva az Ő tervének végrehajtói, Neki dolgoznak, az Ő céljait szolgálják.
Egyházunk az aktuális határok és viszonyok között idegen vallások nagy tömegétől körülvéve kisebb szigeteken, országos viszonylatban pedig szétszórtságban él, kitéve a diaszpóra-helyzet összes hátrányainak, veszélyeinek, ártalmas vonzásának. Ez a vallási-kisebbségi helyzet önmagában is követeli, hogy egymást közelebbről megismerjük, és a katolikus szolidaritás és összedolgozás feltételeit megteremtsük. De lehet, hogy a múltban mulasztást is követtünk el ezen a téren. Lehet, hogy partikuláris érdekeinket a katolikus érdek fölé helyeztük és külön utakon jártunk. Lehet, hogy a katolicizmus nagyszerű egyetemessége helyett az elzárkózást tápláltuk, sőt leplezetten szembenállássá fokoztuk. És Isten, aki a nagy hűtlenségek idején vasvesszejével fenyíti a népeket, most ugyanazon falak közé kényszerített, hogy egymásban a katolikus testvért felismerjük és a katolikus ügy becsületesebb szolgálatára felkészüljünk.

A teljes szöveg itt olvasható.

Márton Áron kezdőoldal

Aktuális: hírek, események

14 hónap - 14 gondolat

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.