Nagyméltóságú és Főtisztelendő

Tamás József

nyugalmazott segédpüspök, 

Valabria címzetes püspöke

 

 

1944. november 12-én született Madéfalván, majd a későbbiekben családjával együtt Csíkszentsimonba költöztek. Iskolai tanulmányait Csíkszentsimonban kezdte (1951-1958), majd Gyulafehérváron folytatta a római katolikus líceumban, azaz kántoriskolában (1958-1962). Ezt követően felvételizett a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára (1962-1968), melynek végeztével 1968. április 21-én Tiszteletreméltó Márton Áron püspök pappá szentelte a Főegyházmegye részére. Papi jelmondata: „Legyen meg a te akaratod”.

Első kinevezése Medgyesre szólt, ahol segédlelkészként szolgált 1968-1972 között. Ezt követően Türön volt következő állomáshelye, mint plébános, majd 1978-ban akkori püspöke Gyulafehérvárra helyezte, ahol a papnevelő intézet tanáraként és spirituálisaként szolgált 1997-ig. 

Püspöki kinevezését 1996. december 18-án kapta, beiktatására 1997. március 1-jén került sor a csíksomlyói kegytemplomban. Szentelői: Jakubinyi György akkori gyulafehérvári érsek, Bálint Lajos nyugalmazott érsek és Janusz Bolonek apostoli nuncius volt.

Közel 24 éven át volt a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, lemondását 2019. december 24-én fogadta el Ferenc pápa.

Püspöki jelmondata: „Legnagyobb a szeretet” (1Kor 13, 13)

Saját püspöki címert nem készíttetett, a Dr. Jakubinyi György érsek által megújított főegyházmegyei címert használta.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.