Szentágota
Postacím:
555100 – Agnița, str. M. Viteazul, nr. 22/A., jud. Sibiu

Szentágota

Szűz Mária, keresztények segítsége, oldallagosan ellátott plébánia
Ellátó plébánia:

1280-ban Sancta Agatha néven említik. 1376-ban Zenthagota, 1488-ban Agnetelntal. 1280-ban Szent Ágnes tiszteletére szentelt temploma volt. Mai temploma az 1400-as évek elején épült Gergely plébános idejében (1409). A reformáció idején a lutheránusoké lett a templom.
A katolikus élet csak 1867-től indult újra, amikor templomot építettek, és előbb helyi lelkészséget, majd plébániát szerveztek. A mai plébániát Haynald Lajos püspök alapította 1863-ban. Először Nagysinkhez tartozott, majd 1867-ben állandó lelkészt kapott dr. Starker József személyében.
A mai templom Weigand János plébános buzgóságából épült 1888-ban neogótikus stílusban, Lattenberg segesvári építészmérnök tervei alapján. Tornyát fából készítették azzal a meggondolással, hogy ha a hívek száma gyarapodni fog, a templomot meg lehessen az utcáig hosszabbítani. A templom titulusát és védőszentjét a főoltár fölötti festmény is mutatja. Az oltár két oldalán Keresztelő Szent János és Szent József faszobrai láthatók, a szentély falán pedig Szent Tamás és Szent Etelka festményei függenek. A hajóban levő szobrok a Boldogságos Szent Szüzet, Szent István első vértanút, Szent Antalt és Jézus Szívét ábrázolják, az utóbbi a 2003-as templomjavításkor tönkrement. A keresztúti képek Luigi Morgari olasz festő olajnyomatos sokszorosításai. A szentély két festett üvegablaka 1888-ból való. Katolikus iskolája is volt, 1924-ben azonban létszám hiánya miatt beszüntették. Szentágota Ágotakövesd és Rozsonda társközségeivel nemzetiségi összetevői az évek és számok tükrében: 1891-ben az összlakosság 3210, melyből 734 román, 2334 szász, 175 roma és 68 magyar; 2002-ben az összlakosság 10 894, melyből 10 176 román, 152 szász, 214 roma, 342 magyar és 8 olasz.

Örökös szentségimádási nap: május 24.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 11:30 órakor
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)