Aninósza
Postacím:
335100 – Aninoasa, str. Gh. Doja, nr. 2., jud. Hunedoara

Aninósza

Kisboldogasszony, oldallagosan ellátott plébánia
Szolgálatot teljesít

1911-ben építették a templomot, amely 1919-ben önálló plébánia lett. Első plébánosa, aki Nagyszebenből érkezett Aninószára, Roska Jenő (1919–1928). Előbb Lupény, majd Vulkán látta el a híveket. A plébániatemplomot 2006–2007-ben teljesen felújították. A hívek száma a megnyitott bányákhoz toborzott munkások révén a hetvenes évek végén megnövekedett. Az ország keleti részéből érkezett hívek egy része Iszkronyban telepedett le. Számukra, valamint az itteni olasz közösség számára 1972-ben egy megvásárolt házból kápolnát alakítottak ki Páduai Szent Antal tiszteletére. A kápolnát 1998–1999-ben felújították.

Lélekszám: 195
Örökös szentségimádási nap: július 1.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.