Pálpataka
Postacím:
537064 – Valea lui Pavel, nr. 77., com. Corund, jud. Harghita

Pálpataka

Szent Péter és Pál apostol, plébánia
Szolgálatot teljesít
    • Ft.
    • plébános
    • plébániai kormányzó
Kántor: Imre Imre

A település a Miklós vize mentén, Korond központjától 7 km-re terül el. Nevét egy Pál nevű földesúrról kapta, aki a Leshegynek nevezett fennsíkot uralta, ennek szélén folyik el egy patak. A patakot Pál patakának nevezték. Innen kapta a település a Pálpataka nevet.
A faluban már Mária Terézia előtt voltak telepesek, akik Buccow generális elől menekültek a hegyekbe, mert nem akartak a székely határőrségbe beállni. 1948 és 1952 között mint önálló község működött, azóta közigazgatásilag Korondhoz tartozik. A plébánia 1948-ban alakult. Korábban Korondról látták el a hívek lelkigondozását. Első plébánosa Juhász Antal, aki plébánialakot építtetett. 1994-ben felépült a fatemplom Bordi János lelkész vezetésével.

Örökös szentségimádási nap: június 14.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)