Az egyházközség történetével kapcsolatban a szakemberek a pápai tizedjegyzékben két följegyzést is próbálnak Lövétével azonosítani. Orbán Balázs szerint az udvarhelyszéki plébániák között szereplő Szent Lőrinc (1334: Sacto Laurentio) azonosítható Lövétével. A másik feljegyzés 1332-ben a marosszéki plébániák között szerepel Lueche (Luethe) néven, mely szintén azonosítható vele. Régi, késő gótikus stílusban épült temploma a falu északkeleti részén (Sópástya) emelkedő ún. Felső-kiáltó dombon állott. Régi temetője is itt feküdt. Régi kegytárgyai (három aranyozott ezüstkehely és egy patena) 1912-ben a gyulafehérvári Batthyaneum gyűjteményébe kerültek. A fejedelmi korszakban Taploczai Görög István (1631–1678) ferences szerzetes, lánglelkű szónok őrizte meg az egyházközségben a katolikus hitet. Az egyházközség középkori, romlásnak indult templomát a 18. század második felében lebontották, és helyette a falu közepén, egy kinyúló domblábnak a szélén, 1772–1776 között új templomot építettek. Ezt Batthyány Ignác erdélyi püspök 1783. július 5-én szentelte fel Kisboldogasszony tiszteletére. Az egyházközségben az oktatás kezdetei a 17. századig nyúlnak vissza. Régi iskolája helyett 1821-22-ben új iskolát építettek. 1888-ban egy újabb, ötosztályos iskola épült. Ezeket, illetve a többi egyházi épületet (kántori lakás) 1948-ban államosították. Jelenleg újra az egyházközség kezelésében vannak. Az egyházközség nagy szülöttje Andrásy István (1802–1890) csillagász-kanonok, a Batthyány könyvtár igazgatója és a csillagvizsgáló vezetője.
Postacím:
537140 – Lueta, nr. 430., jud. Harghita
Tel.:
0266-220.732
E-mail:
Szolgálatot teljesít
Kántor: Tódor LorándÖrökös szentségimádási nap: március 28.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)