Erdőszentgyörgy a templom védőszentjéről kapta a nevét. A település első említése az 1333-as pápai tizedjegyzékben de Sancte Georgio néven maradt ránk. A reformáció idején előbb unitárius, 1640-től pedig református lett. Az erdőszentgyörgyi katolikusokat Bözödújfaluból látják el. A bözödújfalvi plébánia Újfalu néven 1567-ben szerepel, temploma a Szentháromság tiszteletére volt szentelve. A kommunista hatalom faluromboló tevékenysége következtében egy víztároló építésének ürügyével a falu lakóit elköltöztették, majd a település, templomaival együtt, víz alá került. A lakosság egy része Erdőszentgyörgyre költözött, ekkor vált anyaegyházzá a korábbi fi lia. Az állam nem váltotta be ígéretét, hogy templomot és plébániát épít, hanem pénzbeli kártérítést fizetett. Egy magánházat vásároltak, amelyben egyben plébánia és kápolna is helyet kapott. A kápolnát Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték. 2004-ig ide jártak a hívek szentmisére. Sebestyén Péter plébánossága idején épült fel az új templom, amelyet Mária, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt fel 2004. október 8-én Jakubinyi György érsek.
Postacím:
547535 – Sângeorgiu de Pădure, Str. Gheorghe Doja, nr. 19., jud. Mureș
Tel.:
0265-578.403
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: március 2.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)