Gyergyótölgyes egyházközséget 1809-ben alapították, patrónusa a Magyar Királyi Kincstár. Ebben az évben építették az első szentélyt is, amelyet Nepumoki Szent János tiszteletére szenteltek fel. Báró Szepesy Ignác erdélyi püspök 1823. június 27-én történt látogatása alkalmából írt jelentés alapján a hívek száma 169 személy volt. 1902-ben új templomot építettek három család (Török Antal, ifj . Török Antal és Vajtsuk József) támogatásával. Ennek a templomnak már Nagyboldogasszony a titulusa. 1858-tól az egyházközségben katolikus iskola működött, amit 1948-ban államosítottak és a mai napig nem adtak vissza.
Hollón 1882-ben 160 katolikus volt. Az iskolában tartották a szentmisét, 1936–44 között építettek templomot Szent Ferenc tiszteletére.
Hágótőn 1973-ig magánházban végeztek szentmisét. Barabási Gergely plébános idejében kápolnát építettek.
Recefalván csak harangláb van Szent Anna tiszteletére, melyet 1973-ban javítottak.
A falu Túlsóvíznek nevezett részében 1992-ben építettek haranglábat Szent József, a munkás tiszteletére, és 1998-tól a harangláb melletti egyik lakásban miséztek, 2002-ben pedig kápolnát építettek az ott lakó hívek.
Postacím:
537330 – Tulgheș, str. Centru, nr. 340., jud. Harghita
Tel.:
0266-338.131
Szolgálatot teljesít
Kántor: Bartis Zsolt-ImreÖrökös szentségimádási nap: augusztus 19.
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében:
(Részlet az V. / 2026. számú körlevélből)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság szervezésében ebben az évben is kántorvizsgát tartanak azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni.
(Részlet az V. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A papi hivatások ébresztése, felismerése és gondozása Egyházunk egyik legszebb és legfontosabb küldetése. Az Úr ma is hív munkásokat aratásába, ugyanakkor szüksége van olyan lelkipásztorokra, akik segítenek meghallani és felismerni ezt a hívást.