Főegyházmegyénkben Caritas szervezetünk – minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap – gyűjtést szervez. Erre az idén november 17-én, vasárnap kerül sor. Ezúton kérem Főtisztelendő Testvéreimet, hogy az alábbi felhívást olvassák fel november 10-én, vasárnap, minden szentmisén, a hirdetési rovatban.
Segítő közéműködésüket előre is köszönjük.

D. a J. Kr.!
Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Hívek!

Szám: 195–2019.
Leégett a sepsibükszádi plébánia
2019. február 3-án, vasárnap a reggeli órákban szívszorító és megdöbbentő hír járta be főegyházmegyénket – leégett a sepsibükszádi plébánia.

Vasárnap folyamán a különböző hírcsatornák is továbbították a megdöbbentő képsorokat.

Télvíz idején, nem csak a plébánia épülete, hanem a benne lévő értékek nagy része is a tűz martalékává vált.

Együttérzéssel és imádsággal állunk mind az egyházközség, mind annak lelkipásztora mellett.

Az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus így szólt Szent Péterhez:

„De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet." (Lk 22,32) Azóta Szent Péter utódai, a pápák, ezt a szolgálatot teljesítik, amikor lelkipásztori útjaikon felkeresik a keresztény testvéreket és megerősítik őket hitükben.

Feliratkozás a következőre: 2019
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.