1325-ben említik először oklevelekben. 1333-ban plébániatemploma volt. Középkori temploma ma is áll a 15. századi átalakításokkal. A templom unitárius kézre került a reformáció idején. 1500-ból származó haranggal rendelkezik. A katolikusok 1714-ben kaptak egy kápolnát, Horváth Zsigmond és neje, Apor Borbála adományából. A protestánsok 1776-ban megrongálták. 1784-ben plébánia létesült. 1826-ban építették a plébániatemplomot. Katolikus iskolája volt 1860-tól, melyet 1948-ban államosítottak, és még nem adtak vissza.
Postacím:
547641 – Jacodu, nr. 187., jud. Mureş
Ellátó plébánia:
Örökös szentségimádási nap: február 19.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 10,45 órakor Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.