Zabola
Postacím:
527190 – Zăbala, nr. 474., jud. Covasna
Tel.:
0267-375.091

Zabola

Szent Kereszt felmagasztalása, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Benedek Elek

A település 1466-ban jelenik meg oklevelekben, de feltételezhető, hogy a 12. század végén jött létre. Elképzelhető, hogy az első templom kisebb, román stílusú lehetett. A 14–15. században építették a ma is álló vártemplomot. Valamikor a 16. század második felében a falu lakóinak nagy része református hitre állt át, a templomot is elvették. A római hitben maradt Mikes grófi család patronálta a helybeli katolikusokat: többnyire ferences barátok tevékenykedtek udvarukban, és 1730-ban kápolnát is építettek ugyanitt. Ennek késő reneszánsz oltára került később a Székely Nemzeti Múzeumba. Egyházi szempontból a helybeli katolikus közösség a 16. század második felétől az imecsfalvi plébániához tartozott. Új templom építésére 1860-ban került sor, részben az udvari kápolna használhatatlan állapota, részben a katolikus hívek számbeli növekedése miatt. A gróf Mikes Benedek ajándékozta telken a grófi család, Haynald és Fogarasy erdélyi püspökök, valamint a helybeli, pávai és kovásznai hívek adományából épült mai templomot 1862-ben  szentelték fel. 1990-ben bővítették. A plébániaépület szintén a Mikes család adománya volt, 1984–1990 között építették újra. 1922-től ismét önálló plébánia.
Zabolán született gróf Mikes János szombathelyi püspök (1876–1945).

Örökös szentségimádási nap: november 20.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.